Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Több mint 250 magas beosztású vállalati értelmiségi kapott hongkongi munkavállalásra jogosító vízumot az elmúlt két hét során, miután a hatóságok gyorsított eljárás keretében intézkedtek - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap vasárnapi online kiadásában.
A lap úgy tudja, a bevándorlási hatóság 270 kérelmet hagyott jóvá és további 300 van feldolgozás alatt. Az illetékes hivatal vezetője Eric Chan Kwok-ki közölte, hogy a vízumért folyamodók közül sokan igen hálásak, amiért mindössze két nap leforgása alatt jutottak hozzá a beutazási engedélyhez.
Ez az első hivatalos megerősítése a kiutazási trendnek, amely a pusztító erejű földrengést és cunamit követően vált egyre inkább a külföldi vállalatvezetők körében nyilvánvalóvá. Az érintettek többségükben a pénzügyi szektorban dolgozó multinacionális vállalatok vezető menedzserei, a cégvezetésben, illetve elemzői, stratégiai területen dolgozók. Fizetésük 2,4-4,8 millió forint közötti összegnek felelt meg volt havonta.
A kérelmek nagy nemzetközi vállalatoktól, és a humánerőforrás-elosztó cégektől érkeztek, ők igyekeztek alkalmazottaiknak, a távozási szándékukkal hozzájuk fordulóknak vízumot kérni. A kedvezményezettek között európaiak, amerikaiak és japánok is vannak.
Chan úgy vélte, az eddig példátlanul gyors intézkedésre azért volt szükség, mert a Tokiót elhagyni tervező értelmiségiek több lehetőséget, célállomást fontolgattak. "Ezek a beutazásra várók gazdasági hasznot hozhatnak Hongkongnak, s reméljük hosszabb idejű itt tartózkodásra rendezkednek be" - hangoztatta Chang, s kiemelte, hogy a bevándorlás történelmében először adtak ki két nap alatt vízumot, a normális eljárás általában 6-8 napot vesz igénybe.
A hongkongi lapnak korábban egy, a különleges kínai közigazgatási területre érkezett vállalatvezető azt mondta, hogy a cégek vezető alkalmazottai Hongkongon kívül nagyrészt Tajvanba, Ausztráliába és az Egyesült Államokba indultak. Menekülésük egyik oka a sugárzástól való félelem, valamint az, hogy üzletüket jelentősen visszavetette a katasztrófa, irodáik, hivatalaik károkat szenvedtek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.