Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,93 pontos csökkenéssel, 24141,71 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,21 százalékkal gyengült. Korábban az MTI által megkérdezett elemzők azt mondták, nem számítanak jelentős ármozgásokra hétfőn.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője korábban azt mondta, inkább negatív nyitásra számít, még ha minimális mértékben is, bár az egyetlen erre utaló jel az euró utóbbi időben szokatlan gyengülése a dollárral szemben. A múlt hét elején érezhető rossz hangulat péntekre elmúlt és igaz, hogy kis forgalom mellett, de "helyrerázódtak" a legnagyobb részvények árfolyamai. Volt tehát esés, majd abból talpra állás, ezen a héten pedig eldőlhet, hogy folytatódik-e a hónapok óta tartó emelkedés, vagy esetleg a múlt heti korrekcióból maradt még erre a hétre is - fejtette ki Balásy Zsolt.
Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője sem várt nagy mozgásokat. A kereskedést befolyásoló tényezők közül az euró/dollár alakulását emelte ki. Az eurónak nem kedvez, hogy a vasárnapi finnországi országgyűlési választásokon meglepően jól szerepelt az euroszkeptikus párt. Ezáltal sűrűsödnek a kérdőjelek az euróövezeti mentőcsomag körül, elemzők ugyanis arra számítanak, hogy Finnország blokkolhatja a csomag elfogadását - mondta az elemző. A magyar hírek közül Gerőcs Tamás a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülésére hívta fel a figyelmet. A piac tartásra számít, a döntést követő sajtótájékoztatón pedig a jegybankelnök inflációra vonatkozó kommentárjára figyelnek majd a befektetők.
A BUX 427,59 pontos, 1,80 százalékos emelkedéssel, 24.193,64 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek. A Mol 650 forinttal, 2,64 százalékkal 25.300 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 120 forinttal, 1,96 százalékkal 6240 forintra nőtt, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,82 százalékkal 614 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 1,09 százalékkal 37000 forintra nőtt, a részvények forgalma 606,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 524,5 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,31 százalékkal 19400 forintra erősödött.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?