Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Augusztusra elkészül a csallóközi Somorját vízi úton a szlovák fővárossal, magyarországi megállóhelyekkel is összekötő, a későbbiekben Ausztriáig bővíthető Duna-busz projekt tanulmánya – hangzott el az érintett önkormányzatok csütörtöki rajkai tanácskozásán.
A szlovák kezdeményezés megvalósulása esetén 35 perc alatt juthatnának el az utazók Somorjáról Pozsonyba vagy vissza; a tervezési fázishoz 130 ezer eurónyi uniós forrást nyert el a két részt vevő megye – a magyarországi Győr-Moson-Sopron és a szlovákiai Nagyszombat – önkormányzata.
A tanulmány feladata tisztázni, hol lehetnének a járat kikötői, melyek lehetnek a szolgáltatás célcsoportjai, kik a bevonható együttműködők, melyek a megvalósítás és az üzemeltetés technikai és pénzügyi konstrukciói, mekkora környezeti terhelést okozna az új, az elképzelések szerint egyszerre nyolcvan embert befogadni képes hajó - sorolta Tuba Lajos, a projekt szlovákiai oldalának felelőse.
Az eseményen elhangzott: a magyar oldalon Rajkán a Duna-rehabilitációs projekt lezárulása után lehet megfelelő és jól megközelíthető kikötőt biztosítani a Duna-busz számára, az itt élő szlovák állampolgároknak viszont nem igazán optimális így munkába járni, mivel a bősi víztárolónál át kell zsilipelnie a hajónak, ez pedig időt vesz igénybe. Ugyanakkor éppen a zsilipelés teheti idegenforgalmi attrakcióvá a Duna-buszt.
Dunakilitin már adottak az infrastrukturális feltételek, a szolgáltatáshoz pedig a vízi idegenforgalmat szolgáló csónakkikötő kapcsolódik. A szlovákiai oldalon fekvő Gutor (Hamuliakovo) önkormányzata régóta pártolja a felvetést, csupán a pénzhiány akadályozza bekapcsolódásukat, Somorján pedig a rendszerhez kapcsolható idegenforgalmi fejlesztésekre készülnek, Dunacsúny (Cunovo) képviselője azt hangsúlyozta: gondolkodni kell a folyó hasznosításáról a teljes Duna mentén.
Az eseményen az is elhangzott: a szlovákiai települések azt várják a projekttől, hogy javuljon Pozsony és vonzáskörzete közlekedési kapcsolata. Több résztvevő hangsúlyozta: átemelhető modellt jelentenek a folyó németországi, ausztriai szakaszán működő vízibusz-rendszerek, de a Pozsonyt Béccsel összekötő gyorshajó is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.