szerző:
MTI

Az Európai Unió előtt álló súlyos kihívásokra az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni – mondta Orbán Viktor kormányfő hétfőn, Katowicében, a 3. Európai Gazdasági Kongresszus megnyitóján elhangzott beszédében.

©

A dél-lengyelországi nagyvárosban ünnepélyesen megkezdődött a "lengyel Davosnak" is nevezett háromnapos rendezvénysorozat, amelyre mintegy 6 ezer lengyel és külföldi vendég érkezett, köztük vezető politikusok, üzletemberek, vállalkozók, menedzserek, tudósok, közéleti személyiségek. A magyar miniszterelnökkel együtt részt vett és beszédet mondott a megnyitón Donald Tusk lengyel, Petr Necas cseh és Jadranka Kosor horvát miniszterelnök, továbbá Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke, ipar- és vállalkozáspolitikai biztos.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, a kongresszus egyik kezdeményezője megnyitó beszédében a rendezvénysorozat fő témái között említette az európai gazdaság versenyképességét, az energiabiztonságot, az EU-tagországok közötti szolidaritást és az unió szomszédsági politikáját. Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott, hogy a következő 15-20 évben Közép-Európa lesz talán a világ legversenyképesebb régiója, az új európai termelési kapacitások itt fognak létrejönni, számos nagy nyugat-európai konszern itt fogja előállítani azokat a termékeket, amelyeket azután itt is értékesítenek. A mai unióból - folytatta - hiányzik az a dinamizmus, lendület, amely első miniszterelnöksége idején, az ezredforduló táján volt tapasztalható. A gazdasági és pénzügyi válsághoz olyan súlyos problémák társulnak, mint az alacsony foglalkoztatottság, demográfiai gondok, magas államadósság. Ezért a magyar elnökség a legnehezebb témákat választotta magának: a közös európai gazdasági kormányzás létrehozását, új szabályozási rendszert a pénzügyi szektorban, a bővítés folytatását, a roma stratégiát, az EU belső kohéziójának növelését és a családpolitikát.

Magyarország szerint a jelenlegi helyzetben nem visszalépésre van szükség az integrációban, hanem éppenséggel az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni a súlyos kihívásokra. Orbán Viktor  szólt az EU Oroszország-politikájáról, mondván, hogy csak idő kérdése, hogy az unió kiegyezzen Oroszországgal, és megtalálja az együttműködés tartós struktúráját. A kelet-közép-európai országoknak azonban még ezelőtt meg kell teremteniük saját közép-európai együttműködésüket, az észak-déli irányú energetikai és közlekedési folyosókat, a közös energiabiztonsági rendszerüket, létre kell hozniuk saját közép-európai és pénzügyi finanszírozási intézményeiket, ki kell építeniük a közös közép-európai gazdasági térséget.

Orbán szerint az EU-ban azok az államok lehetnek sikeresek, amelyeknek erős és megbecsült vezetőik vannak, emellett szükség van a foglalkoztatottság radikális növelésére, a nemzeti önbecsülés és a kulturális identitás megerősítésére. A beszédeket követő közös sajtóértekezleten Orbán szintén a közép-európai energiabiztonsági alap felállítását és egy közép-európai fejlesztési intézet vagy bank felállítását hangsúlyozta.

Mind a három visegrádi miniszterelnök kiemelte a horvát EU-csatlakozás fontosságát, és éppen ennek akartak nyomatékot adni Jadranka Kosor meghívásával. Petr Necas fontosnak nevezte a tapasztalatcserét a visegrádi országokon belül, továbbá hangsúlyozta a versenyképesség alapvető jelentőségét és költségvetési konszolidációt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Budapesten az egészségügyi ellátás színvonala a legzavaróbb

Budapesten az egészségügyi ellátás színvonala a legzavaróbb

Radar360: A nap, amikor majdnem tartanak klímaügyi ülést a Parlamentben

Radar360: A nap, amikor majdnem tartanak klímaügyi ülést a Parlamentben

BMW-t akart lopni a tolvaj, de végül a kocsiban ragadt

BMW-t akart lopni a tolvaj, de végül a kocsiban ragadt

Nyugtatnak a szaúdiak: mindenki megkapja az olajat, amit az Aramcótól rendelt

Nyugtatnak a szaúdiak: mindenki megkapja az olajat, amit az Aramcótól rendelt

Fegyvert és éles lőszereket találtak egy német autóban Röszkén

Fegyvert és éles lőszereket találtak egy német autóban Röszkén

200 millió kamera figyeli, milyen jegyeket írjanak be a nagy kínai osztálynaplóba

200 millió kamera figyeli, milyen jegyeket írjanak be a nagy kínai osztálynaplóba