Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A kínai jegybank növeli a kamatpolitika szerepét az infláció elleni küzdelemben.
A kínai jegybank növeli a kamatpolitika szerepét az infláció elleni küzdelemben és a 2015-ig érvényes, öt éves terve keretében további reformokat hajt végre egyes pénzügyi eszközök árazásának fokozatos liberalizációja érdekében - közölte honlapján a Kínai Népbank (PBOC) kedden, szerdai keltezésű 2010. évi jelentésében.
A jelentésben a PBOC kormányzója Csou Hsziao-csuan arról számolt be, hogy az intézmény az idén fokozott erőfeszítéseket tesz az árstabilitás elérésére. A kínai fogyasztói árindex éves összehasonlításban 5,3 százalékkal nőtt áprilisban, ami magasabb az elemzők által korábban várt 5,2 százaléknál. Sokan úgy látják, a PBOC nem lesz képes teljesíteni az idei évre tervezett 4 százalékos inflációs célszámot.
A jegybank az árnövekedés megfékezése érdekében az elmúlt hat hónapban nyolcszor emelt a bankok kötelező tartalékrátáján és október óta négyszer növelte az irányadó alapkamatot.
A PBOC arról számolt be, hogy továbbra is figyelmet fordít a megfelelő likviditás fenntartására és a "társadalmi finanszírozás ésszerű" szintjének biztosítására, miközben több pénzt juttat a reálgazdaságnak és a kis- és középvállalatoknak.
A "társadalmi finanszírozás" mércét a kínai jegybank vezette be annak érdekében, hogy pontosabb képet adjon a gazdaság pénzkínálatáról. A mutató, a jüanhiteleken túl, a kevésbé szabályozott tröszthiteleket, a vállalati kötvénykibocsátások értékét és a nem pénzügyi vállalatok tőkeemeléseit is tartalmazza. A jegybank jelentésében megismételte korábban többször hangoztatott, a jüan árfolyamának piaci alapokra helyezése melletti elköteleződését. "A jüan árfolyamát alakító mechanizmusok javítása segíti a reálgazdaságot és fontos szerepet játszik a külkereskedelmi egyensúlytalanságok csökkentésében" - írja a PBOC.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.