Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A nyugdíjkorhatár 69 évre történő felemelését javasolta Németországban az a tekintélyes gazdasági szakértőkből álló tanács, amelyet Angela Merkel kancellár bízott meg a kérdés tanulmányozásával.
A gazdasági bölcsek tanácsának nevezett testület jelentését a csütörtöki német újságok hozták nyilvánosságra. Ebben a szakértők a korábban elhatározott 67 éves nyugdíjkorhatár bevezetését nem csupán kényszerítőnek nevezték, de rámutattak, hogy még ez sem elegendő. Érvelésük szerint 2045-re 68, 2060-ra pedig 69 éves nyugdíjkorhatárra lesz szükség. Az indoklás szerint csakis így lehet a demográfiai változások súlyos következményeit mérsékelni.
A szakértők ugyanakkor a lakosság gyors ütemű elöregedésére hivatkozva óvtak minden fajta halasztástól. Arra figyelmeztettek, hogy ellenkező esetben az államadósság drámai növekedése fenyeget.
Az öt gazdasági "bölcs" a 68, illetve a 69 éves nyugdíjkorhatárt indítványozva úgy értékelte, hogy ellenkező esetben a szociális rendszer finanszírozhatatlanná válik. Úgy vélik, hogy a 67 éves korhatár ebből a szempontból csak az első lépcsőt jelentheti.
A szakértői tanács – mint a jelentésből kitűnt – igyekezett sajátos derűlátást is sugallni: azt hangoztatta, hogy a demográfiai változásoktól nem kell tartani, azok kezelhetők. Azt pedig különösen jó hírnek nevezte, hogy az emberek egészségesebbek lettek, és tovább élnek.
A gazdasági következményeket ugyanakkor nem lehet lebecsülni - figyelmeztetett a testület, utalva arra: ha az emberek tovább élnek, és a fiatal munkavállalókkal szemben egyre több nyugdíjas áll, az túl nagy terhet ró a szociális rendszerre, a betegbiztosításra és mindenekelőtt a nyugdíjrendszerre. A bizottság úgy értékelte: a nyugdíjbiztosítás és a törvényes betegbiztosítás már ma is jelentős mértékben felelős a költségvetési deficitért.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.