Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy kutató konzorcium annyi földgázt talált az Izrael parti vizein végrehajtott feltárás során, ami az ország energiaigényeit 50-70 évig képes lehet fedezni. A közel 425 milliárd köbméteres mező olyan gazdag, hogy a zsidó állam földgázexportőrré válhat rövid időn belül.
A konzorciumot a Jerusalem Post beszámolója szerint a milliárdos befektető, Jichák Tshuva vezeti (a Forbes szerint 2,1 milliárdos vagyonával ő a 463-ik leggazdagabb ember a világon). A „Leviathan” nevű mező a becslések szerint 15 billió köbláb (mintegy 425 milliárd köbméter), de csak a második legnagyobb lelet ebben a hónapban.
Nemrégiben ugyanis a „Tamar” kódnevű mezőben már annyi földgázt találtak, ami Izraelnek a következő 20 évre biztosan elegendő lesz. Sőt, Uzi Landau infrastruktúráért felelős miniszter szerint annyi gáztartalékuk van, ami 50-70 évre is elég.
A konzorciumban a Tshuva által birtokolt Delek Groupon kívül a houstoni illetőségű Noble Energy és egy Razio nevű cég birtokol még részt. A Noble Energy szerint a Tamar mező ráadásul a korában becsültnél egyharmaddal több gázt rejt, ami így már 238 milliárd köbmétert tesz ki. Hogy még szebb legyen a mező fekvése, Tshuva bejelentette: a házmező alatt alighanem egy olajmező is fekszik.
Ami biztos, hogy csak a Tamar mező kapacitása akkora, mint a világ második legnagyobb gázexportőrének három teljes évi kivitele. Így a partnerek által kitermelési és értékesítési költségekre 2012-ig elkülönített 11 milliárd dollár nagyon is jövedelmező üzletet fog finanszírozni.
Tshuva – aki korábban ingatlanfejlesztésekben és a hotelüzletágban működött inkább – látnivalóan belejött a petróleumbizniszbe, hiszen idén ajánlatot tett a BP 416 egységet számláló franciaországi benzinkúthálózatára (várakozások szerint az ügyletet hamarosan sikerrel le is zárja), hogy bővítse az USA-ban, Izraelben és Európában már meglévő Mapco és Texaco márka alatt futó, 1600 tagból álló értékesítési láncait.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.