Tavaly a negyedik negyedévben 0,4 százalékkal bővült a GDP a megelőző negyedévhez viszonyítva. A növekedés motorja a hagyományosan erős export mellett a belföldi fogyasztás és a vállalati beruházások emelkedése volt: a háztartások fogyasztása 1,1 százalékkal nőtt, a cégek 3,9 százalékkal többet költöttek gépekre, berendezésekre, mint tavaly az utolsó negyedévben. Az export 3,1 százalékkal nőtt. Szakértők azzal számolnak, hogy a gazdasági növekedés az idén is meghaladhatja a 3 százalékot a tavalyi 3,6 százalékos növekedés után, amire a két Németország egyesítése óta nem volt példa.
1,5 százalékos a német gazdasági növekedés
Lendületesen kezdte az idei évet a német gazdaság: a statisztikai hivatal kedden megerősítette korábbi előrejelzését, amely szerint a hazai össztermék 1,5 százalékkal gyarapodott idén január-március között 2010 utolsó negyedévéhez képest.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.