Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Simor András úgy véli, rendkívül erős jogosítványokat ad az Alaptörvény a Költségvetési Tanácsnak (KT), olyanokat, amelyeknél erősebbeket nehéz elképzelni. A jegybank elnöke szerint ezt a tanácsnak független, átlátható és célszerű működéssel, szakmailag megalapozott véleménynyilvánítással kell megszolgálnia.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az ÁSZ csütörtöki, zárt, "A 2012. évi költségvetés makrogazdasági környezetét meghatározó tényezők" című tudományos konferenciáján beszélt.
A számvevőszék honlapján olvasható beszámoló szerint a jegybankelnök leszögezte: a függetlenség nem csak az egyéb állami szervektől való függetlenséget jelenti, hanem a tanács tagjai közötti függetlenséget is. "Ez a helyzet nem áll fenn, az ÁSZ ellenőrzi az MNB-t, a tanács elnöke az jegybank felügyelőbizottságának elnöke, aki szintén ellenőrzi a jegybankot. Az ÁSZ ezen felül az MNB felügyelőbizottságát is jogosult ellenőrizni. Ez nem a legjobb nemzetközi gyakorlat, de ettől a tanács még tud jól működni" – fogalmazott.
Az idei költségvetés 2,5 százalékos többlettel zárhat a nyugdíjvagyon átcsoportosításának köszönhetően. "Ha a kormány mindent meglép, ami a Széll Kálmán-tervben szerepel, akkor előrejelzésünk szerint jövőre 3,6 százalékos lehet a hiány" – közölte Simor András, aki szerint a konvergenciaprogram javíthat a költségvetési számokon.
A Széll Kálmán-tervnek is vannak kockázatai, nem egyértelmű ugyanis, hogy sikerül-e teljesíteni a kitűzött célokat, a vártnak megfelelőek lesznek-e a bevételek, illetve lesznek-e pótlólagos kiadások – fejtette ki.
A rokkantnyugdíjasok 40 százaléka legfeljebb 8 általános végzett, így nem elég ösztönözni, aktív munkaerőpiac programokra lenne szükség, ami pedig költségvetési forrásokat igényel – hívta fel a figyelmet.
Simor András elmondta, hogy a jegybank több olyan elemzést is készít, amelyet felhasználhatnak majd a költségvetési tanács tagjai. Ilyen lesz a középtávú kitekintés, ez a következő költségvetési stratégia tervezéséhez járul hozzá azzal, hogy a szaktörvények fiskális hatásait vizsgálja. Az MNB javaslatokat is tesz majd a szaktörvények módosítására.
Az erre évre vonatkozó várakozásokat a tervezési keretekben közli majd a jegybank. Az elnök úgy vélte, ez a dokumentum azért fontos, mert az elmúlt időszakban az egyik legnagyobb hibaforrás az előző év folyamatainak rossz becslése volt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.