Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Európai logisztikai központ létrehozását és gyártókapacitásának növelését tervezi az idén Magyarországon a Huawei kínai távközlési vállalat - jelentette be William Chen, a cég európai ellátó központjának igazgatója szerdán Pécsen.
Az igazgató sajtótájékoztatón elmondta: egyelőre keresik a logisztikai központ legmegfelelőbb helyszínét, döntést a következő hónapokban hoznak. Sun Ye, a vállalat társadalmi kapcsolatokért és kormányzati ügyekért felelős igazgatója az MTI kérdésére közölte, hogy elsősorban nem építkezésben gondolkodnak, hanem lehetőség szerint üresen álló ingatlanokat használnának erre a célra.
William Chen beszámolt arról, hogy a logisztikai központ tervezésével párhuzamosan megkezdik a gyártókapacitás növelését, amellyel a magyarországi termelésből származó bevétel a 2009-es 300 millió, a 2010-es 600 millió és az idei 1,2 milliárd bevétel után jövőre várhatóan eléri a 3 milliárd dollárt. Az elsősorban indirekt alkalmazottak száma pedig a mostani ezerről 3 ezerre nő.
A Huawei 2004-ben jelent meg Magyarországon, ahol mára európai ellátó központot hozott létre. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen a finn Elcoteq gyártóbázisán telekommunikációs hálózati rendszereket készíttet a vállalat mintegy félezer alkalmazottjával. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Huawei a jövő hónaptól Pécsről kívánja megoldani nyugat-afrikai partnerei ellátását.
William Chen utalt rá: a világszinten 110 ezer alkalmazottat foglalkoztat Huawei dinamikusan növekedett az elmúlt években, termelését 2006-hoz képest 2009-re megháromszorozta. A cég 2009-ben 21,8 milliárd, 2010-ben 28 milliárd dollár bevételt ért el, idei terve pedig 31 milliárd. A Huawei-termékek a világ lakosságának harmadát szolgálják ki, az 50 legnagyobb távközlési szolgáltató közül 45 tartozik a kínai távközlési világcég ügyfelei közé. A Huawei Kínában és Magyarországon globális ellátó központot, Brazíliában, Mexikóban, Indiában, valamint Dubaiban regionális ellátó központot tart fenn.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hangsúlyozta, hogy a Huawei gyártókapacitásra vonatkozó döntése nagy lépést jelent a város gazdaságának fejlődése szempontjából, hiszen Pécsen 10 éve nem volt komolyabb munkahelyteremtő program. Úgy vélte: a cég fejlesztéseinek köszönhetően ezres nagyságrendű lesz a munkahelyek számának bővülése a baranyai megyeszékhelyen.
Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, a városi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője az MTI érdeklődésére reményét fejezte ki, hogy a kínai vállalat Pécset választja európai logisztikai központjának helyszínéül is. Úgy vélte, ez további munkahelyeket teremtene, beszállítóknak adna munkát és egyfajta lehetőséget nyújtana a pogányi repülőtér hasznosításában is. A Huawei április közepén jelentette be, hogy felfuttatja magyarországi termelését és a logisztikai szolgáltatások bővítésének köszönhetően Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátó központja.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a közelmúltban, Kínában tett körútja során tárgyalt a Huawei vezetőjével a magyarországi gyártási kapacitás jelentős bővítéséről, amelyről a miniszter akkor azt mondta, a folyamat munkahelyek ezreinek megteremtését jelentheti.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.