Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Ab nem a jogi tartalomra fókuszált, hanem arra próbált választ találni, hogy volt-e gazdasági szükséghelyzet Magyarországon.
Az Alkotmánybíróság (Ab) három hete már tartott egy meghallgatást a magánnyugdíjpénztárak ügyében, amelynek fő célja az "orientáció" volt - mondta Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. A meghallgatáson részt vett Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, Mészáros József, az Országos Nyugdíjfolyósító főigazgatója és Surányi György, volt jegybankelnök is.
Bába Julianna elmondta: az Ab nem a jogi tartalomra fókuszált, hanem arra próbált választ találni, hogy volt-e gazdasági szükséghelyzet Magyarországon. Úgy vélekedett, a reálhozamok kifizetése után már nehéz lesz a pénztártagságot visszaállítani, az lett volna a legszerencsésebb, ha a vagyontranszfer előtt megszületik a döntés.
A pénztárszövetség elnöke elmondta: a vagyonátadás rendben lezajlott, a pénztárak előtt álló következő nagy feladat a tagi követelések kifizetése lesz. A reálhozam várhatóan magasabb lesz a korábban közöltnél, átlagosan 7 százalék lesz. Az 1998-ban belépett átlagos jövedelmű pénztártagoknak mintegy egymillió forintos egyenlege van, ők 8-9 százalékos reálhozamra számíthatnak - fűzte hozzá.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.