szerző:
hvg.hu/MTI

A svájci frank a forinttal szemben áttörve az eddig ellenállásnak számító 225 forintos szintet csütörtökön kora délután soha nem látott magasságokba ugrott. A forintgyengülés hátterében egyértelműen a svájci frank euróval szembeni erősödése áll. A jelenlegi piaci félelmek azonban már túlmutatnak a Görögországgal kapcsolatos aggodalmakon, a piac újabb globális gazdasági lassulást kezdett el beárazni.

Ez a lassulás viszonylag váratlan, és a piaci szereplők többsége még csak az elmúlt napokban-hetekben kezdte komolyan venni és beárazni potenciális hatását – elemezte a fordulatot Orosz Dániel, AXA csoport magyarországi stratégiai elemzési igazgatója. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed eszközvásárlási programja – ami nagyon komoly támogatást nyújtott a kilábalás alatt – alig egy héten belül kifut, és egyelőre még csak említés szintjén beszéltek egy harmadik ösztönző programról (QE3). Mindemellett az Európai Központi Bank továbbra is egyértelműen a kamatemelések folytatása mellett van, ami egy ilyen váratlan – és egyben az inflációt is csillapító – lassulás közepette inkább csak olaj a tűzre.

Orosz Dániel. Jön az újabb globális visszaesés
©

A lassulás kiváltó oka – véli Orosz Dániel – még a Japánban, márciusban bekövetkezett katasztrófa lehet, aminek negatív hatása a termelési láncon keresztül kisugárzott az egész világra, elsősorban a feldolgozóipari szektorra. Az elmúlt hónapokban az USA és Kína feldolgozóipari beszerzési menedzserindexei egyértelműen lefelé fordultak, és azóta már több hónapos mélyponton vannak. A csütörtökön megjelent adatok szerint az eurózónában is tovább romlottak a feldolgozóipar kilátásai, így a negatív trend a kontinensünkön is folytatódik. E hírek hatására a sokak által menekülő devizának tartott svájci frank egy újabb vételi hullám hátán eddig nem látott szintekre erősödött, és ezzel együtt új magasságba lökte a forintot. A kilátásokat tekintve fontos hangsúlyozni, hogy a feldolgozóiparon végigvonuló japán hatás nem feltétlenül töri derékba a globális kilábalást, a július-augusztusi adatok alapján már pontosabb képet kaphatunk arról, hogy mindez csupán átmeneti megbotlás volt, vagy annál komolyabb lendületvesztés – vélekedett Orosz Dániel.

Így kúszott a frank rekordmagasságba

Az erősödő dollár és a gyengülő euró nyomása alatt csökkent a forint jegyzése is csütörtökön, a svájci frankkal szemben 227,40-en új negatív rekordra. Az eurót csütörtök délután négy órakor 269,19 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 267,09 forint után. Szerdáról csütörtökre virradóra az eurót 267 forint közvetlen környezetében jegyezték a nemzetközi kereskedelemben. Csütörtökön nap közben a forint folyamatosan gyengült, a leggyengébb forint jegyzés 269,50-es euró árfolyamon volt.

©

A dollár erősödésnek indult már szerda éjszaka, miután a Fed bejelentette a 600 milliárd dolláros második mennyiségi monetáris enyhítő csomag keretében végzett kötvény vásárlásainak befejezését a hónap végén, de nem tett utalást egy újabb gazdaságösztönző célú program elindítására annak ellenére sem, hogy gyászos képet festett az amerikai gazdaság állapotáról. A Fed által vázolt borús kép tartózkodásra, biztonságos eszközök előnyben részesítésére késztette a befektetőket. A bőséges dollárforrás "kiszáradása" csökkentette a kockázatosabb befektetésekre rendelkezésre álló összegeket, emelte az amerikai deviza árfolyamát.

Csütörtökön a kínai és európai gazdasági lassulás makrogazdasági jelei fokozták tovább a szerdán este a Fed-jelentés által kiváltott befektetői kockázatkerülést a nemzetközi értékpapír piacokon. Nem javított a befektetői hangulaton az sem, hogy a csütörtöki tőzsdei nyitás előtt közzétett adatok szerint az elmúlt héten a várt csökkenés helyett emelkedett az első alkalommal munkanélküli-segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. A nap folyamán egyébként is folyamatosan gyengülő euró az amerikai foglalkoztatási adatokra tovább esett. Árfolyama a kora reggeli 1,43 dollár feletti jegyzésekről 1,4135-re zuhant. A dollárt csütörtök délután 190,43 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben 1,4149 dolláros euró árfolyam mellett. Szerdán délután a jegyzés 185,43 forinton és 1,4411 dolláron állt.

Az euró veszített árfolyamából a befektetési menedéknek tekintett svájci frankkal szemben is. Miközben történetében elsőször 1,19-es svájci frank árfolyam alá gyengült, csütörtökön kora délután megdőlt a svájci frank árfolyamrekordja forintban is. A svájci frankot 227,40 forinton jegyezték, az euró pedig 1,1846 svájci frankra esett.

A frank előző történelmi rekordja euróban 1,1945 volt, amit a múlt hét csütörtökön állított be, forintban pedig 226,11, amit tavaly szeptember 8-án ért el. A svájci frank árfolyama forintban csütörtök délután négy órakor 227,10 volt a szerda délutáni 221,20 forint után. Száz japán jent 236,01 forinton jegyeztek a szerda délutáni 231,42 forinttal szemben. A forint euróban 7,68 százalékkal, svájci frankban 26,17 százalékkal, japán jenben pedig 18,01 százalékkal gyengébb a devizahitelek rögzített törlesztési árfolyamánál. Euróban a forint szerda délután óta 0,84 százalékponttal, svájci frankban 3,28 százalékponttal, japán jenben 2,30 százalékponttal távolodott (gyengült) a devizahitelek rögzített törlesztési árfolyamához képest.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Erősödött a forint a délelőtt folyamán

Erősödött a forint kedden délelőtt mind az euróval, mind a frankkal szemben, az eurót 267,20 forinton, a svájci frankot 220,59 forinton jegyezték 10 órakor a bankközi kereskedésben.

ecoline.hu Gazdaság

Magyar dráma görög rendezéssel: újra 224 felett a frank

A görögországi hírek miatt ismét gyengülni kezdett a forint, így a frank jegyzése újra történelmi csúcs közelébe emelkedett. Persze nem csak a forintot ”ütik”, az összes régiós deviza és az euró is lefelé vette az irányt.

MTI Gazdaság

Alábbhagyott a forint lendülete

Az eurót 267,13 forinton jegyezték nem sokkal háromnegyed hét után a délutáni, napi mélypontot jelentő 266,45 forint és a hétfő délutáni 268,05 forint után.

Boldog István átadott egy parkolót, egy kisfiú még trombitált is neki

Boldog István átadott egy parkolót, egy kisfiú még trombitált is neki

Pikóéknak adott igazat a Fővárosi Választási Bizottság

Pikóéknak adott igazat a Fővárosi Választási Bizottság

Jövőre lehet csak bejutni hasi ultrahangra egy 11. kerületi rendelőben

Jövőre lehet csak bejutni hasi ultrahangra egy 11. kerületi rendelőben

Már Pintér Sándor bizalmasa is milliárdos lehet

Már Pintér Sándor bizalmasa is milliárdos lehet

Will Smith már Budapesten mondta el, hogy odavan a hidakért

Will Smith már Budapesten mondta el, hogy odavan a hidakért

Olyan dolgot talált ki a Snapchat, amit a Facebook azonnal le akar majd másolni

Olyan dolgot talált ki a Snapchat, amit a Facebook azonnal le akar majd másolni