szerző:
MTI

Egy 16-20 milliárd forintot is meghaladó projekt keretében a magyar agrárágazat köré szerveződő üzleti, logisztikai és kereskedelmi park létrehozása kezdődött el a Budapesttől 38 kilométerre lévő Bagon - írta szerdai számában a Világgazdaság.

A lap úgy tudja, hogy a több lépcsőben megépülő Central Business Park 45 hektáros területén jelenleg a közművek és az úthálózat építése folyik, összesen 400 millió forintos beruházásból. Ez év végére befejeződhet, utána indulhat a kamionterminál kialakítása, és egy korszerű kereskedelmi és szolgáltató központ építése. Ez a fázis mintegy 2,2 milliárd forintba kerül.

A projekt második ütemében valósulhat meg a tematikus üzleti park, amelynek fő eleme egy 40 ezer négyzetméter alapterületű mezőgazdasági logisztikai elosztó központ lenne, a harmadik fázisban pedig egy 100 ezer négyzetméter alapterületű innovációs és kiszolgálóközpont létesülhet a tervek szerint.

„Jelenleg gőzerővel folyik a 45 hektáros terület infrastrukturális fejlesztése, a közművek és az úthálózat kiépítése, amellyel megteremtődnek egy korszerű ipari, logisztikai park megvalósulásának feltételei. Ez összesen 400 millió forintos beruházásból valósul meg, amelyből 200 milliót tesz ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatása” - nyilatkozta a lapnak Gyuga Pál, a fejlesztő Cross & Stern Kft. ügyvezető igazgatója.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csúszik az új Európai Bizottság hivatalba lépése

Csúszik az új Európai Bizottság hivatalba lépése

"Keleti partnerség" - Orbán egy rakás új fotót tett ki a bakui útjáról

"Keleti partnerség" - Orbán egy rakás új fotót tett ki a bakui útjáról

Hosszú nevet vált a Vodafone

Hosszú nevet vált a Vodafone

A Huawei szerint egy kerékpáron ülünk velük, és nagy kár lenne kiszerelni az egyik kereket

A Huawei szerint egy kerékpáron ülünk velük, és nagy kár lenne kiszerelni az egyik kereket

Több mint 600 millióval kellett megsegíteni a veszprémi kézilabdát

Több mint 600 millióval kellett megsegíteni a veszprémi kézilabdát

Migránsozás: vagy valami, vagy mén valahová

Migránsozás: vagy valami, vagy mén valahová