Az Apple-részvények értéke kedden nem sokkal dél után, folytatva a korábban megkezdett emelkedést, már 4 százalékos plusznál járt, amikor a cég tőzsdei kapitalizációja meghaladta a 341.5 milliárd dollárt. Ezzel átvette az USA és a világ legértékesebb vállalatának címét a hatalmas Exxon olajcégtől, amelynek értéke akkor 341,4 milliárd dolláron állt - közölte a Bloomberg hírügynökség. Helyi idő szerint fél kettő körül azonban esett az Apple papírjainak az ára, így ismét visszaesett a második helyre. A részvényárak mozgásától függetlenül az Exxon továbbra is sokkal nagyobb az Apple-nél, éves árbevétele négyszerese a számítástechnikai cégének.