Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Az MSZP arra szólítja fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot a Mol-részvények mintegy ötödének állami megvásárlásával kapcsolatban.
Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki, a Budapesti Értéktőzsde épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az állam 507 milliárd forintot fizetett ki az ország stabilitásának biztosításához nyújtott IMF-hitelből az olajipari társaság mintegy 20 százalékos részvényhányadának a megvásárlására júliusban. Hozzátette, hogy az értékpapírok értéke azóta mintegy 150 milliárd forintot zuhant.
Az MSZP elnökségi tagja arra szólította fel az ÁSZ-t: haladéktalanul indítson vizsgálatot azzal kapcsolatban, ki keresett a részvényszerzési ügyleten, milyen közvetítőláncon keresztül és milyen jutalékokkal zajlott az értékpapír-vásárlás. Szanyi Tibor azt is elvárja a számvevőszéktől, hogy a vizsgálatok után tegye meg a szükséges jogi lépéseket. A politikus megismételte az MSZP elnökének felszólítását is, amely szerint Mesterházy Attila azt várja a kormánytól, hogy tagjai haladéktalanul szakítsák meg a nyári szabadságukat, térjenek vissza a hivatalukba és foglalkozzanak a svájci frank erősödése miatt kialakult, a devizahiteleseket sújtó, kedvezőtlen helyzettel.
Kalandor lépés volt
Érthetetlen, Magyarország miért vesz fel rosszabb kondíciókkal hiteleket, mint amik a Nemzetközi Valutaalap révén rendelkezésére állnak, miközben az IMF által elvárt megszorításokat végrehajtja – mondta a hvg.hu-nak a legnagyobb európai hitelminősítő vezetője. Tobias Schmidt szerint hiába igyekezett az elmúlt években Kelet-Európa, a Nyugat magával rántja a válságba. A Feri EuroRating Services vezére a hvg.hu-nak adott interjúban határozottan visszautasította a „szakmát ért vádakat”, a lehető leglesújtóbb képet festi Nyugat-Európáról, de a mi térségünkben pozitív jeleket tapasztal. Magyarországról is jobb lenne az általános véleménye, ha a budapesti kormány nem oltaná ki a szükséges szigort olyan – Schmidt által kalandornak nevezett – lépésekkel, mint például a Mol-részvények IMF-hitelből való felvásárlása volt, ráadásul egy már levegőben lógott hatalmas árzuhanás előtt. (Az interjút ide kattintva elolvashatja!)
Felfüggesztés
Szerdán több mint 10 százalékkal esett szerdán a Mol árfolyama, ezért délután fél öt előtt a papír kereskedését felfüggesztették a Budapesti Értéktőzsdén. A felfüggesztéskor az olajpapír árfolyama 15 200 forint volt, keddi záróáránál 1700 forinttal, 10,06 százalékkal kevesebb. Négy óra után nem sokkal az OTP-papírok kereskedését is fel kellett függeszteni néhány percre. Zárás előtt jó fél órával a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX több mint 8 százalékos mínuszban, 17 134,60 ponton állt. Pár perccel korábban felfüggesztették a OTP-papírok kereskedését is.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A szél konténereket kapott fel, amelyek átszakították a védelmi kerítést.