Európa vezető hitelminősítője a többi céget megelőzve fokozta le az Egyesült Államokat, és nem zárja ki Franciaország hátrébb sorolását sem.
A Feri EuroRating Services vezére a hvg.hu-nak adott interjúban határozottan visszautasítja a „szakmát ért vádakat”, a lehető leglesújtóbb képet festi Nyugat-Európáról, de a mi térségünkben pozitív jeleket tapasztal. Magyarországról is jobb lenne az általános véleménye, ha a budapesti kormány nem oltaná ki a szükséges szigort olyan – Schmidt által kalandornak nevezett – lépésekkel, mint például a Mol-részvények IMF-hitelből való felvásárlása volt, ráadásul egy már levegőben lógott hatalmas árzuhanás előtt.

Zentai Péter: Önöket, a nagy nemzetközi hitelminősítőket ütik-verik a politikusok és a kommentátorok. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint a hitelminősítők „hücpesége”: öncélú beképzelt nagypofájúsága okozta a pénzügyi, gazdasági káoszt. Van erre válasza?

Tobias Schmidt: Az a válaszom, hogy – bármennyire nagy névnek számít is Krugman – butaságot beszél ezúttal. Hogy mondhat olyat, hogy mi, hitelminősítők okozzuk az árfolyamzuhanásokat? A hitelminősítők feladata, hogy tükröt tartson a valóságnak. A tükörkép persze sokaknak nem tetszik, de ez a lényegen nem változtat.

Z. P.: De hiszen Timothy Geithner amerikai gazdasági miniszter vagy Angela Merkel kancellár, Berlusconi olasz miniszterelnök is alapjában véve mind osztják Krugman véleményét e téren. Ők mind hülyék lennének?

T. S.: Sajátságos politikai megfontolások vezetik őket, a politikusok legsúlyosabb problémája volt az elmúlt években, és ezt folytatják most is, hogy rövid távú érdekeknek megfelelően beszélnek és cselekednek, szavazatokat akarnak stabilizálni és szavazóbázist szélesíteni. Csak azt tudom mondani, hogy a politika csődjét akarják a hitelminősítők nyakába varrni. Mi a feladatunkat végezzük csupán, a legjobb tudásunk szerint figyeljük és bizonyítványt állítunk ki vállalatok és államok hitelképességének állapotáról.

AP

Z. P.: Tehát egyetért Amerika leminősítésével,?

T. S.: Mi voltunk a legelsők, akik ezt megtették. Az Egyesült Államok fizetőképességére vonatkozó kételyünknek már két hónappal ezelőtt hivatalosan hangot adtunk.

Z. P.: Egy olyan országot képesek leminősíteni, amelynek pénze a világ kulcsvalutája, amelynek kötvényei adják a pénzügyi világrendszer egyik alapját, egy országnak, amely annyi pénzt nyomtathat, amennyi jól esik neki?

T. S.: Éppen emiatt kell az Egyesült Államokkal szemben a legszigorúbban fellépnie egy objektív megfigyelőnek. Az ország vészterhesen eladósodott, és erre nem lehetett elégszer figyelmeztetni. Amerika még veszélyesebbé teszi saját helyzetét éppen azáltal, hogy inflálja a pénzét. Ezt a leminősítést tűrni kell tudni, és levonni a szükséges következményeket. Az amerikai államháztartást jóval fegyelmezettebben kell vezetni, az amerikaiaknak pedig takarékoskodniuk kell.

Z. P.: De a leminősítés kimondásával zuhanást, sőt káoszt idéznek elő, ki tudja, mi lesz ennek a politikai következménye globálisan.

T. S.: Nekünk nem feladatunk politizálni, nem feladatunk várható piaci reakciók alapján kontrollálni, cenzúrázni magunkat. A valóság meghamisításával követtük volna el az igazi bűnt.

Z. P.: Mondja meg őszintén: miért ilyen szigorúak államokkal szemben a hitelminősítők, és miért oly kegyesek óriásvállalatokkal szemben? Nem azért-e, mert ez utóbbiak tudnak maguknak fizetni, egy-egy állam, pláne, ha demokratikus, ilyet nem csinálhat.

T. S.: Egyrészt kikérem magamnak az egész szakma nevében a feltételezést, hogy megvesztegethetőek a hitelminősítők. Gondoljon bele: katasztrofális következményei lennének a hitelminősítők üzletmenetére nézve, ha kiderülne, hogy tudatosan félrevezetjük a bankokat, vállalatokat, a közvéleményt. Az egész szakmának az a jó, ha nem kíméljük a megrendelőinket sem. Sajnos, az ilyen viharos időkben a rosszindulat, a szakszerűtlenség, plusz mindenféle összeesküvés-elmélet az úr világszerte.

Z. P.: Igazán? Akkor azt árulja el, az a bizonyos S&P, amely most lefokozta a nagy Amerikát, miért állított ki jó bizonyítványt a Lehmann Brothersről 2008 kora őszén? Egy hónappal később a Lehmann összeomlott.

T. S.: Nem nyilatkozhatom egy mási hitelminősítő nevében. Nyilvánvaló, hogy hiba, súlyos hiba történt akkor. De ha végigtekintünk az elmúlt évtizedekben a nagy és kisebb amerikai és európai hitelminősítők által kiadott kockázatbesorolásokon, átsorolásokon, egyértelműen megállapítható, hogy az esetek túlnyomó többségében időben és szakszerűen érkeztek a nyomatékos figyelmeztetések, a lefokozások, felminősítések. Éppen a Lehmann-ügyből tanultunk mindannyian, ezért még sokkal aprólékosabb és jóval megbízhatóbb elemzések alapján hozzuk ki jelentéseinket.

Z. P.: Ki a következő? Melyik országra vár leminősítés?

T. S.: Mi az amerikai kollégáinknál szigorúbbak vagyunk Nyugat-Európa országaival szemben. Az olasz és spanyol veszélyre nemcsak korábban, de az amerikaiakhoz képest erőteljesebben figyelmeztettünk, amikor leminősítettük őket. Az a szakmai véleményünk, hogy Franciaország elvesztheti legmagasabb bonitási osztályzatát, ha nem hoz drákói intézkedéseket minél előbb.

Z. P.: Mi van Kelet-Európával? Magyarország kilátásai milyenek?

T. S.: Önök viszonylagosan jobban teljesítenek az utóbbi időben, mint Nyugat-Európa. Olyan megszorító, takarékossági intézkedéseket hoztak – főként a Baltikumban –, amelyek révén ott már látható a fény az alagút végén. Magyarország kapcsán szintén javult a helyzetmegítélésünk, de helytelenítjük, hogy az IMF kínálta feltételekhez képest rosszabb kondíciók mellett vesznek fel szabad piaci pénzeket, miközben az IMF által – általunk támogatott – lépéseket amúgy is megteszi a kormányuk. Ez így nem világos, mint ahogy az sem, hogy a meglévő IMF-hitelekből miért kellett nemrégiben – midőn éppen az állami kiadások megnyirbálása a cél – egy nagy vállalati részvénycsomagot vásárolni. Az 500 milliárdos Mol-pakettről van szó. Ráadásul egy a levegőben lógó globális tőzsdei árfolyamzuhanás bekövetkezte előtt. Bármennyire jól vagy rosszul is csinálják dolgaikat a kelet-európaiak, Nyugat-Európa esetleges további zuhanása magával fogja rántani a keleti régiót is. Ez utóbbi nem tud ettől függetlenedni. Nyugat-Európa problémáit kell elsősorban kezelni tudni.

Z. P.: Hogyan? Mit kellene tenni a további árfolyamzuhanások megállítására és a mögöttes bizalmi válság enyhítésére az Európai Uniónak vagy konkrétan Németországnak?

T. S.: Egyelőre nincs más lehetőség, mint összefogniuk az európai tagállamok és az Európai Központ Bank (EKB) irányítóinak, félretéve sajátságos, nemzeti önzőségen és rövid távú politikai érdekeken alapuló konfliktusaikat. Németország kormányának el kell fogadnia azt, amit eddig élesen ellenzett, tudniillik, hogy az EKB által vezérelten eurókötvényeket bocsássanak ki, tehát az eurózóna, mint olyan váljék kötvénykibocsátóvá. A gazdag, az utóbbi időben nagyon sikeres államoknak most el kell fogadniuk, hogy mindenáron mentik a rossz, a drámai helyzetbe kerülteket, miközben azok következetesen végigviszik a megszorításokat. A gazdag régiókból tőkét kell most átcsoportosítani a katasztrófa szélén táncoló országokba, tudomásul véve, hogy ez utóbbiak belátható időn belül nem képesek minden adósságukat visszafizetni. Vagyis hosszabb időre el kell őket tartani. Mindezt nem javasolnám persze normális időkben. De most nem normális időket élünk.