szerző:
MTI

Szándéknyilatkozatban erősítette meg az Országos Villamostávvezeték Zrt. (OVIT) és a szlovák Eustream azt, hogy folytatni kívánják a magyar-szlovák földgázszállító összekötő-vezeték projekt megvalósítását – közölte a két társaság pénteken.

A Magyar Villamos Művek (MVM) csoporthoz tartozó OVIT a szeptember 6-án megtartott közgyűlésen döntött arról, hogy a projekt megvalósítására kétmilliárd forint jegyzett tőkével Magyar Gáz Tranzit Zrt. néven céget alapít. A szlovák földgáz rendszerüzemeltető Eustream és az OVIT abban állapodott meg, hogy a vezetéket 2015. január elsején helyezik üzembe.

A két vállalat megegyezett a további együttműködés részleteiről, a végrehajtás legfontosabb határidőiről, valamint a projekt finanszírozásáról – olvasható a közleményben. A tervezett mintegy 115 kilométer hosszú vezeték Vecsés és a szlovákiai Velké Zlievce között húzódik majd. A beruházás összesen több mint 100 millió euróba kerül, amelyből 30 millió eurót a European Energy Programme for Recovery (EEPR) támogatásából fedeznének.

Az OVIT és a Eustream közös közleménye hangsúlyozza, hogy a projekt életképes és gazdaságosan megvalósítható, s kiemeltem elsőbbséget élvez a magyar és a szlovák félnél. A projektet támogatja a két érintett állam kormánya és az Európai Bizottság is. Az összeköttetés ugyanis növeli a szállítási útvonalak diverzifikációját és jelentősen hozzájárul Európa energiabiztonságának erősítéséhez. Az új határkeresztező kapacitás elősegíti a gázpiac likviditását és növeli a Közép-európai régió földgázellátásának biztonságát.

Az összeköttetés Szlovákia számára stratégiailag fontos ahhoz, hogy az ország hozzáférjen az előkészítés alatt álló európai gázvezetékekhez, köztük a Nabuccóhoz és a Déli Áramlathoz, valamint a horvát cseppfolyós földgáz (LNG) terminálhoz.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Teljes a fejetlenség a teniszszövetségben és itt az új botrány is

Teljes a fejetlenség a teniszszövetségben és itt az új botrány is

Elégtételt vett a Manchester City a Tottenhamen

Elégtételt vett a Manchester City a Tottenhamen

Húsvét hétvége volt, hát lopott egy vaddisznót

Húsvét hétvége volt, hát lopott egy vaddisznót

Sok pénzt keresni kevés munkával? Ez ma már nem megy

Sok pénzt keresni kevés munkával? Ez ma már nem megy

Újabb véres összecsapás Kabulban

Újabb véres összecsapás Kabulban

Lázár János kétharmados törvénnyel védené be a mezőhegyesi Ménesbirtokot

Lázár János kétharmados törvénnyel védené be a mezőhegyesi Ménesbirtokot