szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lázár bejelentése eddig nagyobb kárt okozott a tőzsdén, mint Kósa Lajos és Szijjártó Péter tavaly június eleji nyilatkozatai. A BUX közel 5 százalékos esésben van, a Mol-részvények 4,52 százalékkal gyengültek, az OTP-részvények kereskedését felfüggesztették.

Meredeken esnek a részvények a Budapesti Értéktőzsdén, mióta Lázár János délelőtt bejelentette, hogy a Fidesz-frakció azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé a devizahiteleseknek a piacinál jóval alacsonyabb árfolyamon rögzített végtörlesztést a svájci frank és az euróhitelek esetében.

A budapesti tőzsde részvényindexe, a BUX délután fél három után közel 5 százalékkal volt a tegnapi záróértéke alatt, de a BUX ennél alacsonyabban is járt napközben, 5,4 százalékos visszaesést szenvedve el. A Mol-részvények 4,82 százalékos, az OTP-részvények pedig 8,07 százalékos esésben voltak csütörtöki záróértékükhöz képest. Három óra után nem sokkal az OTP kereskedését 10 százalékot meghaladó esés miatt felfüggesztették.

A Mol-részvények értéke 795 forinttal, 15 700 forintra csökkent. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,18 százalékkal 494 forintra gyengült. A Richter-papírok árfolyama 340 forinttal, 0,97 százalékkal 34 650 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 198,3 millió forintot ért el.

Lázár János
MTI / Czeglédi Zsolt

A piac láthatóan megijedt Lázár János javaslatától, ezért sokan elkezdték eladni a részvényeket, ugyanis a múltbeli tapasztalatok alapján a befektetők nem lehetnek biztosak abban, hogy a javaslatot nem fogadja el a kormány – fejtette ki a hvg.hu-nak Németh Dávid, az ING vezető elemzője. Tavaly ősszel például, hiába tűnt a piaci szereplőknek irracionálisnak, a kormány végül mégis a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása mellett döntött.

A forint is gyengült az euróval szemben: a reggeli kereskedésben 277 forint felett jegyezték az eurót, majd délelőtt 282 forintig ugrottak a jegyzések. Délután 279-281 forint között ingadozott az árfolyam.

Lázár túltett Kósán és Szijjártón

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének bejelentése jogbiztonsági kérdéseket vet fel, ez pedig nem jó üzenet a befektetőknek, emiatt Magyarországgal kapcsolatban ismét felvetődött a politikai kockázat – mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek. Véleménye szerint szerencsésebb lett volna a javaslatot egy későbbi, már kidolgozottabb formában a nyilvánosság elé tárni, valamint nem a tőzsdei kereskedés ideje alatt.

Lázár bejelentése eddig nagyobb kárt okozott a tőzsdén, mint Kósa Lajos és Szijjártó Péter tavaly június eleji nyilatkozatai. Kósa Lajos 2010. június 3-án azt az üzenetet küldte a piacnak, hogy Magyarország a görögökhöz hasonlóan az államcsőd közelében van, majd másnap Szijjártó Péter azt mondta, hogy Kósa Lajos nem túlzott.

Ezzel a világ vezető gazdasági lapjainak címlapjára kerültünk, és június negyedikén komoly veszteségeket szenvedett el a forint a legfontosabb devizákkal szemben. A BUX június negyedikén délután, ami szintén pénteki nap volt, 3 százalékos esésben volt csütörtöki záróértékéhez képest. A vezető részvények közül az OTP veszített a legtöbbet, csütörtöki záróértékéhez képest 8 százalékkal kevesebbe, 4979 forintba kerültek a bank részvényei. A Mol 1,13 százalékot, a Magyar Telekom 1,87 százalékot, a Richter 1,8 százalékot veszített csütörtöki értékéből. Az OTP kereskedését felfüggesztették péntek délután.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!