szerző:
hvg.hu

Kötött árfolyamú, egyösszegű végtörlesztés lesz a devizahiteleseknek - ezt jelentette be Lázár János a hajdúszoboszlói Fidesz-frakcióülés döntését ismertetve. A lépés - amelyen a bankok több százmilliárdot veszíthetnének - azoknak előnyös, akik most is tudják törleszteni a részleteket, sőt, van fedezetük a hitel egyösszegű visszafizetésére is. A hírre esni kezdett a BUX és gyengült a forint.

Az eurót 250, a svájci frankot 180 forinton rögzítenék végtörlesztés esetén. Mint Lázár János mondta, így akarnak segíteni 200-300 ezer embernek az 1,5 millió devizahiteles közül. Minden ebből adódó pénzügyi terhet a bankok viselnek - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője a kihelyezett frakcióülés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Lázár János azt mondta, azért rögzítenék 180 forinton a svájci frank végtörlesztési árfolyamát, mert számításaik szerint a legtöbb svájcifrankhiteles 150-170 forintos árfolyamon adósodott el.

Mindez azt jelenti, hogy ha valaki egy összegben visszafizeti a teljes hitelét, akkor nem a banki középárfolyamon, hanem a most meghatározott árfolyamon számítják át a devizahitelt. Azaz a hiteles akár több millió forintot is megspórolhat. A most bejelentett csomag nem a bajba jutott hiteleseken segít, hanem azokon, akik most is képesek fizetni a törlesztőrészleteiket, sőt, van több millió forintjuk, és így az árfolyamveszteség nélkül meg tudnak szabadulni adósságuktól. Lázár szerint a végtörlesztést a devizahitelesek a megtakarításaikból, vagy forintalapú, piaci kamatozású hitelből fedezhetnék.

A szerda óta tartó frakcióülésen az a kérdés foglalkoztatta leginkább a fideszes képviselőket, hogy kell-e, illetve milyen további segítséget kell nyújtani a devizahiteleseknek. A végtörlesztés árfolyamának megkötéséről pénteken hajnalban született meg a döntés. A kormány vasárnap dönt a kérdésben, s amennyiben elfogadja a frakcióülés határozatát, a végtörlesztési lehetőséget három hónapig az eddig felmondott szerződésekre is megnyitják - tette hozzá Lázár János. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szintén Hajdúszoboszlón pénteken azt mondta: a devizahitelek csökkenésével az ország kitettsége is csökken, ami "Magyarország és a magyar családok szabadságát" fogja növelni.

Kiakadtak a bankok

A bankokat hidegzuhanyként érte a bejelentés, nem volt előzetes egyeztetés - mondta egy neve elhallgatását kérő banki forrásunk, ugyanakkor hangsúlyozta, a Fidesz-frakció döntése egyelőre csak politikai deklaráció, nem jogszabály. A Magyar Bankszövetség pedig egyelőre nem tudja kommentálni a hírt, mert, mint a főtitkár közleményében írta, "a Magyar Bankszövetség a médián keresztül értesült Lázár János frakcióvezető mai napon történt bejelentéséről a devizahitelek előtörlesztésével kapcsolatban".

A bankok teljesen tanácstalanok, nem világos számukra például az, hogy a devizahitelek milyen körére, például csak a jelzálogalapú, vagy a szabad felhasználású, jelzálogfedezet nélküli hitelekre gondol a Fidesz-frakció.

Az valószínű, hogy ha tömegesen élnének a lehetőséggel (tegyük fel, a Lázár János által említett 2-300 ezer adós), és a bankoknak kellene viselniük a 230 forintos piaci svájci frankárfolyam és a 180 forintos rögzített árfolyam közötti különbséget, akkor több százmilliárdot veszíthetnének az ügyön. Makroszemszögből tekintve a devizahitelek arányának csökkenése jelentős kockázatot emelne ki a rendszerből és lényegesen javítaná hazánk nemzetközi megítélését is, de ennek a lépésnek ebben a formában komoly ára van, amit a tervek szerint kizárólag a bankok viselnének - írta gyorselemzésében az Equilor.

A bejelentés rövid távú hatását már most megérezni, Lázár sajtótájékoztatója után a Budapesti Értéktőzsdén estek a vezető magyar részvények: a tőzsde részvényindexe, a BUX dél után több mint 3 százalékkal volt a tegnapi záróértéke alatt, a Mol-részvények több mint 5 százalékkal, az OTP-részvények pedig több mint 6 százalékkal értek kevesebbet, mint csütörtökön. A forint is gyengült az euróval szemben: a reggeli kereskedésben 277 forint felett jegyezték az eurót, majd délelőtt 282 forintig ugrottak a jegyzések. Dél után nem sokkal 279 forinton állt az árfolyam.

Ha a tervből jogszabály is születik, az az OTP-re lenne a legnagyobb hatássa. A banknak első féléves gyorsjelentése szerint  körülbelül 1800 milliárd forint összértékű nettó hazai hitelállománya volt. Az Equilor számításai szerint ennek körülbelül a fele lehet devizaalapú, a portfólión belül azonban nehéz megbecsülni a pontos devizaarányt. Ha a 2011. június végi devizaárfolyamokat vesszük alapul, akkor a svájci frank/forint esetében nagyjából 25 százalékos, míg az euró/forint esetében 7-8 százalékos különbséggel szembesülne az OTP a törlesztésnél/visszafizetésnél. A hitelállományra vetítve ez legrosszabb esetben 150-200 milliárd forintos veszteséget jelentene az OTP-nek, ami részvényenként jóval meghaladja az 500-700 forintos értéket (feltéve, hogy mindenki visszafizetné az összes hitelét). Ez az összeg azonban nem tartalmazza azt a hatást, amit egy ilyen volumenű tranzakció okozna a devizapiacon, hiszen a svájci frank alapú hitelek törlesztése áttételesen jelentős frankvételt generál, ami adott esetben feljebb tornászhatja a CHF/HUF kurzust.

Az Equilor szerint ez a javaslat ebben a formában nem valósul meg; a későbbiekben arra számítanak, hogy bizonyos kondíciók fellazulnak. Legvalószínűbb forgatókönyvként most 20-25 milliárd forintos kiadást prognosztizálnak az OTP-re nézve, ez azonban a részletek napvilágra kerülésével változhat.

Több mint 200 ezren csúsznak

Az egyelőre egyébként nem világos, hogyan jutott arra a Fidesz-frakció, hogy a javaslat 200-300 ezer devizahitelesen segíthet. Valószínűleg azokra a devizahitelesekre utalt Lázár, akiknek késedelmes tartozásuk van. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) június végi adatai szerint 142 358 jelzáloghitel adósnak volt 90 napon túli tartozása. Ha ehhez hozzászámítjuk az akár egynapos elmaradásban lévőket is, akkor összesen 301 696 szerződés esetében állt fenn késedelmes hiteltartozás. A PSZÁF becslései szerint a több mint 301 ezer késedelmes tartozás közül mintegy 262 ezer, a mintegy 142 ezer 90 napon túli tartozásból pedig 123 ezer devizaalapú hiteltartozás. Kérdés, hogy azok, akik elmaradásban vannak hitelük törlesztésével, hogyan lennének képesek megtakarításból végtörleszteni, illetve hogy kaphatnak majd egy újabb, forint alapú hitelt, amelyből kifizetik a devizahitelüket.

Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Gazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a napokban azt mondta, a 90 napon túli hiteltartozás összege 744 milliárd forint, ebből a devizahitelesek tartozása 371 milliárd forint.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elmaradhat a Váralagút felújítása, annyira megszaladtak a költségek

Elmaradhat a Váralagút felújítása, annyira megszaladtak a költségek

Juncker: Nem nyitható újra a Brexit-megállapodás

Juncker: Nem nyitható újra a Brexit-megállapodás

Vizet biztosan nem szív a Tesla motorja, de attól még elég bátor víz alá menni vele – videó

Vizet biztosan nem szív a Tesla motorja, de attól még elég bátor víz alá menni vele – videó

Jól mennek a svájci órák, az export felét hat országban vásárolják meg

Jól mennek a svájci órák, az export felét hat országban vásárolják meg

Orbán tréfálkozott: Nehéz vitáim voltak az olasz miniszterelnökkel, mert ő Juventus-szurkoló

Orbán tréfálkozott: Nehéz vitáim voltak az olasz miniszterelnökkel, mert ő Juventus-szurkoló

Embercsempészet miatt emeltek vádat egy hatfős bandával szemben

Embercsempészet miatt emeltek vádat egy hatfős bandával szemben