Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Költségvetési Tanács mai ülésén Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nemmel szavazott a 2012-es költségvetési terv jóváhagyásáról. A jegybankelnök különvéleményben foglalta össze, mi hiányzik a büdzsé tervéből.
Simor András szerint pusztán az eddig megismert intézkedések alapján a 2012-es költségvetés hiánycélja nem teljesül – írta közleményében a jegybank elnöke. Simor különvéleményében összefoglalta a költségvetés tervezetével kapcsolatos hiányosságokat, ugyanakkor álláspontja szerint a törvénytervezet megfelel a jövő évtől hatályba lépő alaptörvényben megfogalmazott adósságszabálynak.
A jegybankelnök szerint az MNB makrogazdasági előrejelzése annak ellenére számottevően kedvezőtlenebb a költségvetési törvénytervezetben bemutatott feltevéseknél, hogy még nem számol a devizahitelek végtörlesztésének várható kedvezőtlen makrogazdasági hatásaival. Simor azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank szakértőinek számításai szerint a 2011 folyamán több lépésben bejelentett kormányzati intézkedések várható költségvetési egyenlegjavító hatása sok esetben kisebb lehet a kormány által várt megtakarításnál, míg egyes intézkedések hatása a szükséges részletek ismeretének hiányában jelenleg egyáltalán nem becsülhető. Mindezeket figyelembe véve a központi alrendszer 2012. évi hiánya az MNB legfrissebb előrejelzése szerint a GDP 1,1 százalékával magasabb lehet a költségvetési törvény tervezetében szereplő előirányzatnál.
Az eltérés nagyobb hányada az adó- és járulékbevételeknél jelentkezik. Ez kisebb részben a kedvezőtlenebb makrogazdasági feltételezéseink és az alacsonyabb 2011-es bázis következménye, nagyobb részben pedig abból fakad, hogy a bevételnövelő intézkedések egyenlegjavító hatására vonatkozó MNB-előrejelzés pesszimistább a törvénytervezetben foglaltnál – tette hozzá Simor. A kiadási oldali eltérések esetében kiemelkedik az MNB-veszteségtérítés hiánynövelő hatásának elszámolása, ami nem szerepel a költségvetési törvény tervezetében. A tervezett előirányzatoknál nagyobb kiadások valószínűsíthetőek továbbá a társadalombiztosítási alapok esetében is – írja a jegybankelnök.
A költségvetési törvény tervezetében szereplő bevételi és kiadási előirányzatokat alátámasztó adózási jogszabályok és egyéb szaktörvények jelentős része még nem készült el, illetve nem volt megismerhető. Emiatt jelen állapotában a költségvetési törvényjavaslatban foglalt egyenleg nem tekinthető törvényileg megalapozottnak, ami rontja a költségvetésről szóló törvény tervezetének hitelességét – olvasható a közleményben. A törvénytervezet sem számszakilag, sem formailag nem felel meg a költségvetési felelősségről szóló törvénynek, mert egyrészt a 2012-es belső tételek hiánya meghaladja az egy évvel korábban kitűzött értéket, másrészt nem tartalmazza a 2013-es belső tételek egyenlegére és a 2014-es elsődleges egyenlegre vonatkozó célt – teszi hozzá Simor.
A jegybankelnök szerint a törvénytervezet viszont megfelel a jövő évtől hatályba lépő alaptörvényben megfogalmazott adósságszabálynak, mert mind az előirányzatokból levezethetően, mind az MNB előrejelzése szerint 2012-ben csökken a központi államadósság.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.