Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kereslet pangása miatt egyre több nagy európai idegenforgalmi vállalat számol be nehézségekről, legutóbb a német TUI jelezte, hogy átszervezésének jegyében több száz fős leépítést hajt végre, a brit Thomas Cook pedig azt jelentette be csütörtökön, hogy az idén nem fog osztalékot fizetni.
Németország legnagyobb idegenforgalmi vállalata, a TUI Deutschland mintegy 600 fős leépítést tervez végrehajtani, amit a társaság elnöke egyebek mellett az ügyfelek utazási szokásainak változásával magyarázott: csökken a kereslet a hagyományos csomagtúrák iránt, miközben rohamosan növekszik az online kínálat, illetve az egyéni luxus utak iránt való érdeklődés.
Ez egyszersmind azt jelenti, hogy a foglalás egyre inkább az interneten történik, másrészt viszont a luxusutakat igénylőket sokkal célzatosabban kell kiszolgálni. Emiatt viszont kisebb személyzetre van szükség az utazási irodákban – fejtette ki a társaság elnöke.
Európa második számú utazási vállalkozásánál, a brit Thomas Cooknál olyan feszült a pénzügyi helyzet, hogy nem fizet osztalékot. A társaságnál több korábbi profitfigyelmeztetés után csütörtökön azt közölték, hogy most a pénzügyi helyzet javítására koncentrálnak, s az év végén megállapodásra készülnek a bankokkal.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.