Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Növekedést jeleztek a vezető New York-i tőzsdemutatók a keddi kereskedés leállítása előtt mintegy két órával.
A napközben ismertetett amerikai banki profitok elég meggyőzőnek bizonyultak ahhoz, hogy mérsékeljék az ágazat nyereségével kapcsolatos befektetői bizonytalanságot, továbbá a globális gazdaságnövekedés lassulásával összefüggő aggodalmakat.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,84 százalékkal 11.491,21 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,70 százalékkal 2.633,16 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 1,14 százalékkal 1214,52 pontra erősödött.
A Bank of America 6 százalék körüli pluszban állt, miután harmadik negyedévi adózott eredménye meghaladta a vártat. Több mint 2 százalékos nyereséget mutatott a Goldman Sachs, amely ugyan veszteséggel zárta a negyedévet, de jelezte: csökkenteni fogja a költségeket, egyebek között alkalmazottjai bérének a megkurtításával.
A banki papírok árfolyammozgását követő KBW index 3,7 százalékos emelkedést mutatott kedden este. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 1,87 dollár emelkedéssel 88,25 dolláron állt.
Ugyancsak röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 1,3728 dollárra gyengült a hétfő késő esti 1,3735 dollárról (-0,05 százalék). A dollár 76,81 jenről 76,80 jenre csökkent (-0,02 százalék).
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Nem szárnyal, de papíron még nem is hullott a porba.