Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt ismertetlen tettesek ellen.
A nyomozás elrendeléséről a feljelentő Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos számolt be. Azt mondta, hogy a hűtlen kezelés ügyében a főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodát, a sikkasztás ügyében pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) bízta meg a nyomozás lefolytatásával. A főügyészség egyben arról is tájékoztatta a kormánybiztost, hogy a feljelentésének egy részével kapcsolatban már február óta nyomoz a BRFK.
Budai Gyula október 6-án jelentette be, hogy feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Akkor azt közölte, hogy vizsgálata szerint a BA "hibás privatizációja" - az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya - miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró - mai árfolyamon számítva hozzávetőleg 24 milliárd forint - kár érte.
Szerinte a Pénzügyminisztériumot (PM) a privatizáció során Draskovics Tibor akkori tárcavezető, majd utódja, Veres János képviselte. "Az elrontott privatizációs szerződést" Veres János írta alá - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a döntéshozó PM-et vagy az előkészítést végző vagyonkezelőt terhelheti a felelősség az ügyben.
Draskovics Tibor a hírrel kapcsolatban szerdán azt közölte, hogy a privatizációs folyamat megkezdése előtt távozott a Pénzügyminisztériumtól.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.