Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Intel sorban a hatodik negyedévet zárta bevételi rekorddal, a július-szeptemberi időszakban 14,2 milliárd dollárt ért el, ami 28 százalékkal több az egy évvel korábbinál és több mint 1 milliárd dollárral haladja meg a legutóbbi, a második negyedévben elért csúcsot.
A világ legnagyobb processzorgyártója az adózás utáni nyereséget és az egy részvényre jutó profitot tekintve is rekorddal zárta a harmadik negyedévet. Az adózás utáni profit 3,5 milliárd dollár, ami 17 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a részvényenkénti 65 cent nyereség pedig 25 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában elért értéket – áll a kaliforniai központú társaság helyi idő szerint kedd este megjelent beszámolójában.
Az eredmények az elemzői várakozásokat is meghaladták. A mikroprocesszor-piac 80 százalékát uraló társaság a notebookok iránti kereslet, a feltörekvő piacok élénksége és üzleti felhasználású termékeinek sikere révén állított fel újabb csúcsokat.
Az Intel alapú szerverek és adattároló központok forgalma az újabb típusú mobil kommunikációs eszközök és az úgynevezett felhő alapú szolgáltatások terjedésének hatására nőtt. Ezen a területen – a Data Center üzletágban – 15 százalékkal 2,5 milliárd dollárra nőtt a bevétel.
A személyi számítógépeket processzorokkal ellátó üzletág – PC Client részleg – termelte a legnagyobb bevételt, 9,4 milliárd dollárt, ami 22 százalékos növekedés éves szinten.
A személyi számítógépek globális piaca elemzői várakozások szerint csupán 4 százalékkal bővül az idén, mert a táblagépek sikere a leginkább kelendő géptípus, a notebook forgalmát is visszaveti. Az Intel azonban 8-10 százalékos növekedésre számít, a cég azt tapasztalja, hogy nem gyengül, hanem átalakul a piac, a fejlett ipari államok helyére a feltörekvő országok lépnek. Ezt támasztják alá a harmadik negyedévi adatok is, a három legnagyobb felvevőpiac közül kettő – az első helyen álló Kína és a harmadik helyezett Brazília – feltörekvő ország – áll a beszámolóban.
Az Intel a mikroelektronikai alkatrészek gyártása mellett a szolgáltatási területen is erősít, ezért vásárolta fel 2010-ben a vírusirtó programjairól ismert McAfee Inc.-t, valamint 2011-ben az Infenion vezeték nélküli megoldásokkal foglalkozó részlegét. A két új szerzemény a harmadik negyedévben már 1,1 milliárd dollárral járult hozzá a cég bevételéhez.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.