Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Fájdalmas lesz a kedvezményes végtörlesztés a bankoknak, és ez fájni fog a gazdaságnak is, mert így nem lesznek képesek finanszírozni a cégeket. A pénz ugyanis oda megy, ahol a legtöbbet tud keresni. Ezt állapították meg a bankvezérek a Budapesti Gazdasági Fórum 2011 című konferencián.
Ha a kormány továbbmegy azon az úton, amelyen a kedvezményes végtörlesztéssel elindult, jelentősen károsíthatja a gazdaságot – mondta Kozma András, a Commerzbank elnök-vezérigazgatója a Budapesti Gazdasági Fórum 2011 című konferencia kerekasztal-beszélgetésén. A megállapítással a beszélgetésben részt vevő mindegyik magyarországi bankvezér egyetértett.
Azonban komoly az esély arra, hogy a kedvezményes végtörlesztéssel még nincs vége a bankok megpróbáltatásainak. A konferencia résztvevőinek többsége arra a kérdésre, lesz-e újabb devizahitelesmentő-csomag, úgy vélekedett, hogy lesz. A közönség nagy része arra számít, hogy a kormány újabb mentőcsomagot készít a lakosságnak, a vállalatoknak vagy az önkormányzatoknak.
Hahaha
A komoly veszteségeket okozó kormányzati lépések és a bizonytalan kilátások viszont azzal járnak, hogy a bankok nem hiteleznek, vagyis nem táplálják a gazdaságot a növekedéshez szükséges forrásokkal.
A kérdésre, hogyan látják az elkövetkező időszakot és fognak-e hitelezni, Radovan Jelasity, a magyarországi Erste bank vezére (a szerb jegybank volt elnöke) azt mondta, több tervet készítettek a különböző eshetőségekre. Ezekben a tervekben egy sor feltételezéssel éltek, hogy „mi lesz akkor, ha…, és ami a végén marad az egy hahaha” - fogalmazott.
„El vagyunk kötelezve, hogy finanszírozzunk és hitelezzünk, csak nem tudjuk, hogy miből. Mi is kaptunk egy-két kokit meg sallert, ahogy ez mostanában szokták mondani” – tette hozzá. „A pénz oda megy, ahol a legtöbbet tud keresni. Most minden bank háromszor meggondolja, melyik országba helyez ki pénzt”.
A Commerzbanknak nem az a problémája, hogy nem jut forráshoz, hanem az, hogy nem tudja odaadni olyannak, akitől vissza is kaphatja. Jelenleg nem lehet üzletet csinálni a lakossági és a vállalati hitelezésből, és ha lehetne, lenne rá forrás is – mondta Kozma András.
Arra a kérdésre, hogy az FHB fog-e hitelezni jövőre, Harmati László hangsúlyozta, hogy a bankok jelenleg jelentős mértékű szabályozói bizonytalanságban élnek. A bankvezér szintén úgy látja, a kedvezményes végtörlesztés lehetősége kártékonyan hat a gazdaságra.
Rombolni könnyebb, mint építeni
„Sajnos rombolni sokkal gyorsabban lehet, mint építeni. Ezért valószínűleg egy hosszabb időszak kell, hogy visszaszerezzük a befektetők bizalmát” – mondta Radovan Jelasity, és hangsúlyozta, a befektetők nem azt nézik, szeretnek-e valakit, ha be akarják fektetni a pénzüket, hanem azt, mennyire magas az ország kockázati felára (CDS-felár), milyen az árfolyam, és mekkorák a kamatlábak.
Ehhez kapcsolódóan utalt arra, hogy a magyar CDS messze meghaladja a régiós országokét, hiszen Csehországé 100, Romániáé 360 bázispont körül van, míg Magyarországé 510 bázispont.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.