Csaknem 6 százalékkal nő idén a litván GDP

Már az egymást követő hatodik negyedévben nőtt a litván gazdaság idén július-szeptember között: a statisztikai hivatal pénteken közölt adatai szerint a GDP 6,6 százalékkal gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest. A második negyedévben 6,5 százalék, az elsőben 5,9 százalék volt a gazdasági növekedés.

  • MTI MTI
Csaknem 6 százalékkal nő idén a litván GDP

A litván gazdaság 2010 második negyedévében tért magához a 15 százalékos visszaesést eredményező recesszióból, azóta gyakorlatilag töretlenül fejlődik. A vilniusi kormányzat az idei évre 5,8 százalékos GDP-növekedésre számít a tavalyi 1,3 százalékos bővülési ütem után.

Litvánia 2014-ben tervezi a csatlakozást az euróövezethez, ehhez az infláció kivételével szinte minden kritériumot teljesíteni tudnak.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.