Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A thaiföldi jegybank jelentősen rontott idei gazdasági növekedési előrejelzésén, részben az országot sújtó árvíz miatt. A GDP a legfrissebb becslés szerint csak 2,6 százalékkal bővül ebben az évben.
A természeti katasztrófa jelentősen visszavetette a termelést és a belföldi keresletet, de eközben az export is lassult a globális gazdaság növekedésének mérséklődésével. A thaiföldi GDP több mint 60 százalékát adja az export.
A thaiföldi központi bank pénteken ismertetett előrejelzése szerint a hazai össztermék (GDP) idén 2,6 százalékkal nő a júliusban várt 4,1 százalék helyett, és a tavalyi 7,8 százalék után. A jövő évi gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzését minimálisan, 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkentette a jegybank.
Délkelet-Ázsia második legerősebb gazdasága 0,2 százalékkal szűkült a második negyedévben az előző három hónaphoz képest a Japánt sújtó márciusi földrengés és szökőár nyomán, ami miatt komoly zavarok keletkeztek az ellátási láncokban.
A harmadik negyedévben a thaiföldi gazdaság már magához tért, miután a feldolgozóipar termelése visszaállt a normális szintre, most azonban a súlyos árvizek okoznak komoly károkat a mezőgazdaságnak és az iparnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.