szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A jövő évre 1 százalékos gazdasági növekedést tart reálisnak a konzervatív kormánypárt, a CDU/CSU költségvetési szakértője.

Az idei év, a mintegy 3 százalékos növekedéssel sikeres volt - értékelte a helyzetet Michael Meister, a  liberálisokkal közösen kormányzó keresztény pártok parlamenti frakciójának helyettes vezetője - egyben a frakció pénzügyi, költségvetési szakértője keddi nyilatkozatában.

Meister szerint jövőre jelentős lassulással kell számolni, a növekedés azonban mindenképp pozitív zónában marad. A konzervatív politikus úgy vélte, hogy az 1 százalékos növekedés a reális.

Ezzel összefüggésben a többi között utalt arra: Németországnak, mint exportországnak világszerte a piacok némi szűkülésével kell számolnia. Emlékeztetett arra is, hogy az adósságválság is világméretű, immár nemcsak Európát, hanem az Egyesült Államokat is sújtja. Mindez jelentős piaci bizonytalanságokhoz vezethet, ami kihathat a gazdasági növekedés ütemére is. Az euro-, illetve adósságválság okozta bizonytalanságok miatt a szükséges gazdasági döntéseket világszerte későbbre halasztják, vagy egyáltalán nem hozzák meg, ami lassítja a növekedést - tette hozzá.

Angela Merkel
AP

Utalt arra is: a növekedést közvetve lassító tényező Németországban is, hogy immár nem lesz érezhető .az az úgynevezett felzárkózási hatás, ami a gazdasági és pénzügyi válság utáni éveket jellemezte. Állandó figyelemmel kell lenni arra is, hogy mi történik az amerikai, illetve az ázsiai piacokon. Ilyen háttérrel a német konzervatívok 1 százalékos növekedést tartanak reálisnak - jelentette ki a keresztény pártok pénzügyi szakértője. 

A konzervatív parlamenti frakció helyettes vezetője elmondta: a CDU/CSU azzal számol, hogy jövőre a munkanélküliség az idei, rekord alacsonynak számító 3 millióról további 100 ezerrel csökken.

Meister azt követően nyilatkozott, hogy az elmúlt időszakban borúlátó jövendölések láttak napvilágot a német gazdasági növekedés jövőjét illetően. Német gazdaságkutató intézetek kedden úgy foglaltak állást, hogy a recesszió elkerülhető, de "kemény" téllel és jövőre jelentős visszaeséssel kell számolni.

A Bundesbank havi előrejelzésében nem zárta ki,  hogy legrosszabb esetben a növekedés az elkövetkező évben 0,5 százalékos lehet. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy a 0,5 és az 1 százalék közötti növekedés a reális. A kormány korábban a jövő esztendőre 1 százalékos növekedést jelzett előre. A német jegybank is figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy az adósságválság alakulása jelentős bizonytalansági tényezőnek számít.

A német parlament a nap folyamán kezdte meg a jövő évi költségvetés vitáját. Wolfgang Scha:uble pénzügyminiszter azt ígérte, hogy a kormány az elkövetkező évben is folytatja a konszolidáció irányvonalát. A költségvetés elfogadása péntekre várható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!