Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jövő heti aukciókat a szabályoknak megfelelően még szerdán-csütörtökön meghirdette az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és ezekre a meghirdetés szerint sor is kerül, mondta az MTI kérdésére pénteken Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese.
Az akkori piaci helyzet alapján alakítják majd a következő hét, illetve hetek aukcióit, mondta, hangsúlyozva, hogy a szükséges finanszírozás rendelkezésre áll. Egy nap eseményeire nem reagál az ÁKK, és egyetlen nap alapján korai a likviditás befagyásáról beszélni, mondta Borbély László arra reagálva, hogy egyesek a másodlagos piaci vevők hiánya és a hozamok megugrása kapcsán 2008 őszével vontak párhuzamot.
Pénteken az állampapírok másodlagos piacán a hozamok meredeken nőttek azt követően, hogy a Moody's megvonta Magyarországtól a befektetési ajánlású adósbesorolást. Csütörtök estéhez képest előbb mintegy egy százalékkal - 100 bázisponttal - mentek fel a hozamok, majd a piac fordult, és délutánra az emelkedés nagyjából 40 bázispontra mérséklődött. A kereskedők beszámolója szerint gyenge forgalommal, kis tételekben, de volt kereskedés.
A kora délután közzétett másodpiaci referenciahozamok még 52-91 bázisponttal haladták meg a csütörtöki szintet. A rövid hozamok jóval 7 százalék fölé nőttek, és az összes éven túli hozam jóval 9 százalék fölé került, amire 2009 augusztusában-szeptemberében volt utoljára példa. A jövő héten péntektől eltekintve a hét minden napjára jut aukció.
Hétfőre az ÁKK 50 milliárd forint december 28-án lejáró úgy nevezett likviditási diszkont kincstárjegyet hirdetett meg, kedden - még az MNB Monetáris Tanácsának aznapi kamatdöntő ülése előtt - 40 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkontjegyet visz aukcióra. Szerdán két jövőre lejáró kötvény visszavásárlását hirdette meg, csütörtökön pedig kötvényaukció szerepel a menetrendben: 15 milliárd forintnyi 3 éves, 12 milliárd forintnyi (az utóbbi időben megszokott 15 milliárd forint helyett) és 8 milliárd 10 éves kötvény kerül aukcióra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.