Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ritkán látott, maffiagyanús és hamarosan használhatatlanná válik - írta az olasz sajtó az ötszáz eurós bankjegyről, melyet az új olasz közgazdász-kormányfő ki akar vonni a forgalomból.
Ha Monti beváltja ígéretét és háromszáz euró felett kizárólag bankkártyával lehet fizetni, az ötszáz eurósnak befellegzett - vettek búcsút a legnagyobb címletű euróbankjegytől az olasz újságok. A kormányfő az adócsalás elleni küzdelem nevében minimálisra kívánja csökkenteni a készpénzes fizetést. Ezzel nyugdíjba küldené az 500 euróst, melyből az olaszok eddig sem láttak sokat. Ritkasága folytán Olaszországban elterjedt, hogy az 500-as bankjegyen átok ül, a balszerencsét jelképező lila színe miatt is.
Az olasz lapok az Európai Központi Bank adatait idézték, mely szerint az 500 eurós nem ritka fizetőeszköz. A forgalomban levő közös európai pénz értékének egyharmadát teszi ki. "Nem helyeseljük az 500-as kivonását. Ha a környező országok nem követik Itália példáját, turistákat és pénzt veszítünk" - nyilatkozta Vittorio Rava, a velencei kaszinó vezérigazgatója hangoztatva, hogy az orosz turisták többsége 500-sal fizet.
A Banca d'Italia felmérése szerint az ezer lakosra jutó 500 eurósok száma rekordot dönt Como-Lecco és Forli-Cesena-Rimini térségében, vagyis az olasz-svájci határon és a San Marino Köztársasággal szomszédos olasz városokban. A pénzmosás elengedhetetlen eszköze az 500 eurós kivonása, szögezte le az olasz jegybank, mely szerint az 500 euróst a bűnszervezetek szeretik, miután kis helyen sok elfér belőle: egy ötszázasokkal megtömött cigarettásdobozba 20 ezer eurónyi összeg fér, egy aktatáskába 6 millió.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”