Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Vegyesen mozogtak a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés leállítása előtt mintegy két órával. A befektetők a nap nagyobbik felében nyereséget realizáltak azután, hogy szerdán a tőzsdemutatók két és fél éve legnagyobb egynapi emelkedéssel zártak.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,04 százalékkal 12.040,31 pontra gyengült. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,35 százalékkal 2.629,39 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 0,06 százalékkal 1.247,70 pontra nőtt. Csütörtök estig elsősorban a banki és az energiaipari cégek árfolyama gyengült.
Szerdán a DJIA indexe 490 ponttal emelkedett, 2009 márciusa óta ez volt a legnagyobb egynapi növekedés. Az általános piaci optimizmust az táplálta, hogy a likviditási problémák enyhítése érdekében a Fed, az Európai Központi Bank, a kanadai, a svájci, az angol és a japán jegybank ismét közös lépésre szánta el magát. Csütörtökön a befektetői kedvet azonban lehűtötte egy napközben, még a kereskedés kezdete előtt ismertetett amerikai foglalkoztatási adat.
A munkaügyi minisztérium arról számolt be, hogy a múlt héten először munkanélküli segélyért folyamodók száma 402 ezerre nőtt. Egy hónap után először haladta meg 400 ezres szintet. Az elemzői konszenzus szerint akkor várható munkaerőpiaci javulás, ha hosszabb ideig 400 ezer alá csökken a heti segélykérelmek száma.
A 306 millió lakosú országban a munkanélküliségi ráta októberben 9 százalék volt. A novemberi munkanélküliségi adatot pénteken ismertetik. A szakértők szerint a mutató 9 százalék maradt.
Javított ugyanakkor a befektetői hangulaton, hogy az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt, június óta legmagasabb szintre emelkedett az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) novemberi feldolgozóipari beszerzési indexe.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 75 cent csökkenéssel 99,61 dolláron állt. Ugyancsak röviddel 20 óra előtt az euró 1,3470 dollárra emelkedett a szerda késő esti 1,3443 dollárról (+0,20 százalék). A dollár 77,61 jenről 77,64 jenre erősödött (+0,03 százalék). A decemberi lejáratú aranyár 2,5 dollár (0,14 százalék) csökkenéssel 1747,9 dolláron állt csütörtökön este 8 óra körül.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.