Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Erősödést jeleztek a vezető New York-i tőzsdemutatók a keddi kereskedés leállítása előtt két órával, a hétfői jelentős gyengülés után.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,72 százalékkal 12.107,78 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,06 százalékkal 2.613,94 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 0,45 százalékkal 1.242,08 pontra emelkedett.
A kereskedők azt mondták, hogy az átlagosnál szerényebb forgalom mellett a trendet az európai hírek és a nyersolaj ára alakította estig. Kedvező hír volt, hogy a Spanyolország által kedden közel 5 milliárd euró értékben értékesített állampapírok hozama jelentősen csökkent az előző kibocsátáshoz képest. A tőzsdemutatók estére azonban már a napközben elért csúcs alatt mozogtak, miután források azt mondták, hogy a német kancellár elutasítja az euróövezet állandó mentőmechanizmusának 500 milliárd eurós felső limitjének az emelését. A hírre jelentősen gyengült az euró, év eleji szintre került a dollárral szemben.
Jelentősebb nyereségen álltak az energiaipari részvények, miután a nyersolaj ára napközben több mint 3 százalékos emelkedéssel 100 dollár felé szökött. Ezt a szakértőknek az a véleménye okozta, hogy tovább nőhet a feszültség a Nyugat és Irán között. Az Exxon Mobil és a Chevron egyaránt közel két százalékos pluszban állt.
A DJIA indexében a legnagyobb, mintegy 2,5 százalékos emelkedést a Pfizer érte el, a gyógyszergyártónak arra a bejelentésére, hogy 10 milliárd dollár értékben tervez részvényt visszavásárolni.
Elemzők szerint a befektetők egy része egyértelműen arra vár, hogy a 20.15-kor ismertetésre kerülő amerikai jegybanki kamatdöntéssel egyidejűleg a Fed tesz-e célzást a gazdaság élénkítése céljából egy újabb mennyiségi enyhítési program beindításának a lehetőségéről. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 2,42 dollár emelkedéssel 100,20 dolláron állt.
Ugyancsak röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 1,3092 dollárra esett a hétfő késő esti 1,3184 dollárról (-0,72 százalék). A dollár 77,90 jenről 77,89 jenre csökkent (-0,04 százalék). Az arany ára februári jegyzésre 5,3 dollár (0,32 százalék) csökkenéssel 1.663 dolláron állt unciánként kedden este.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.