Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tegnap bejelentett költségvetési intézkedések elfogadásánál, illetve a bankszövetséggel kötött megállapodásnál nem volt szempont az IMF esetleges véleménye - mondta Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió műsorában. A kormányfő szerint az IMF-tárgyalások alatt, ha úgy tetszik, "a saját bankunkkal tárgyalunk". A devizahiteleseket segítő szabályokkal kapcsolatban figyelmeztette az embereket, hogy "még egyszer ilyen mentőakciót aligha fogunk tudni, fogok tudni végrehajtani".
Nagyon nagy sikernek nevezte a devizahitelesek megsegítéséről a Magyar Bankszövetséggel kötött megállapodást Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel. "Modernkori istencsapásával kellett megküzdenünk" - mondta a kormányfő, aki hozzátette, "egymillió család adósrabszolgaságban egy országot tönkretesz". Orbán szerint Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert is elismerés illeti meg a tárgyalások sikeréért.
Orbán figyelmeztette az embereket és arra kérte a polgárokat, "jól gondolják meg, még egyszer beleugranak-e hasonló kockázatos hitelkonstrukcióba". A kormányfő szerint a devizahitelesek megmentéséért "most tengelyt akasztottunk a fél pénzügyi világgal, az összes magyar bankkal" és "még egyszer ilyen mentőakciót aligha fogunk tudni, fogok tudni végrehajtani".
Nem volt szempont a bankszövetséggel kötött megállapodásnál, illetve a költségvetési intézkedéseknél hogy az esetleg "szemet szúr-e" az IMF-nek - mondta Orbán. Szerinte az IMF-delegációval még semmilyen hivatalos tárgyalást nem folytattak, ráadásul az IMF egy olyan bankként működő szervezet, amelynek az a dolga, hogy szükség esetén hitelt, garanciát nyújtson. Magyarország is tagja e szervezetnek, ezért Orbán szerint, ha úgy tetszik, "a saját bankunkkal tárgyalunk".
A költségvetési intézkedésekkel kapcsolatban Orbán megismételte, hogy elutasítja a megszorítások politikáját, növekedési politikát kell folytatni és "onnan kell elvenni, ahol nem fáj az embereknek" - ezzel a dohánytermékek jövedéki adójának emelésére utalt. A tartalékokkal kapcsolatban azt mondta, "jobb lenne, ha kétszer ennyi lenne, de most ennyi van."
A kormányfő szerint a 2012-es költségvetés főszámai a tervek szerint nem változnak és a kormány igyekszik tartani a büdzsé elfogadásának eredeti menetrendjét. Hozzátette ugyanakkor, "szűken vagyunk, már éjszakai is ülésezik a parlament, ezért eljött az ideje, hogy a következő év során majd mélyebben átgondoljuk, hogy a parlament működési rendjét szabályozó előírások" segítik-e a munkánkat.
Szerinte még a legstabilabbnak számító országok sem tudják megmondani, hogy alakul a gazdaságuk növekedése. "Nehéz és bizonytalan év előtt állunk" - mondta Orbán. Ha évközben egyébként a valóság máshogy alakul, mint a gazdasági terv, akkor vannak szabályok minden európai országban, amellyel a gazdasági tervet a realitásokhoz lehet alakítani - tette hozzá Orbán a költségvetési tervről.
Orbán azt mondta, a magán-nyugdíjpénztári befizetések mostantól mindig az állami kasszába mennek. Az a 10 százalék, amit a magánnyugdíjpénztárakban maradt körülbelül 100 ezer ember a magánnyugdíjpénztárba fizetett, azt mostantól az állami nyugdíjalapba kell befizetni, és "ez most már mindig így lesz".
"Örömmel fogadjuk a magánnyugdíjpénztári tagokat" - tette hozzá a kormányfő a magákasszák tagjainak esetleges visszalépéséről az állami nyugdíjrendszerbe. Orbán szerint a magánnyugdíjrendszer önkéntessé válik, "de amit az államnak be kell fizetni, azt nem lehet máshová".
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A leggazdagabb magyarországi vállalkozók közé tartozó Rahimkulov család egyik tagja, Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Magyar Péter magára vette.