Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,37 pontos emelkedéssel, 16.745,49 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,46 százalékkal erősödött.
Elemzők szerint folytatódhat az emelkedés kedden is a Budapesti Értéktőzsdén, de a hétfői 3,5 százaléknál kisebb ütemben. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője arra számít, hogy az előző napinál kisebb ütemben, de kedden is tovább emelkednek a részvényárak. A nemzetközi hangulat kedvező alakulása is segíti a budapesti piacot, és biztató jel az is, hogy a forint reggel nem mozdult el az előző nap elért erősebb szintekről - tette hozzá.
Az elemző úgy véli, hogy a hétfőn délután közölt 2011. évi költségvetési hiányadatnak nem lesz negatív piaci hatása. Pénzforgalmi szemléletben a hiány nagyobb lett ugyan az előirányzatnál, de egyrészt ezt egyszeri tételek okozták, másrészt az eredményszemléletű (ESA) hiánycél így is teljesülni fog a nyugdíjpénztári vagyon elszámolása miatt - fejtette ki Gabler Gergely, aki szerint a tavalyi ESA hiány 2,5-3 százalék között lehet.
A BUX 560,40 pontos, 3,48 százalékos emelkedéssel, 16.668,12 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
A Mol 470 forinttal, 2,88 százalékkal 16.770 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 147 forinttal, 4,97 százalékkal 3.107 forintra nőtt, forgalmuk 12,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 25 forinttal, 5,20 százalékkal 506 forintra emelkedett, forgalma 982,1 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 800 forinttal, 2,28 százalékkal 35.900 forintra nőtt, a részvények forgalma 688,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 69,69 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,62 százalékkal 16.160 forintra emelkedett.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.