Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A lengyel gazdaság 4,2 százalékkal nőtt tavaly, az eddigi hivatalos várakozásnál nagyobb ütemben, és gyorsabban, mint 2010-ben - vélte Ludwik Kotecki lengyel pénzügyminiszter-helyettes hétfőn.
A pénzügyminisztérium illetékesei korábban 4 százalék körüli tavalyi gazdaságnövekedéssel számoltak az egy évvel korábbi 3,9 százalék után. A lengyel statisztikai hivatal pénteken ismerteti a tavalyi gazdaságnövekedésre vonatkozó előzetes adatot.
Ludwik Kotecki a PAP lengyel hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a pénzügyminisztérium legújabb becslése szerint tavaly a hazai össztermék (GDP) 4,2 százalékkal nőtt, 2011 utolsó három hónapjában pedig mintegy 4 százalékkal.
Elemzők szerint idén a lengyel gazdaság növekedése 2,5-3,0 százalékra lassul elsősorban legfőbb piaca, az euróövezet keresletének visszaesésére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.