Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés leállítása előtt mintegy két órával.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,19 százalékkal 12 908,89 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,40 százalékkal 2 927,40 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 0,25 százalékkal 1 353,33 pontra erősödött.
A görög pártoknak sikerült megállapodniuk az utolsó pillanatban az újabb megszorítócsomag részleteiről, megnyitva az utat ahhoz, hogy az ország nemzetközi hitelezői elfogadhassák a 130 milliárd eurós görög mentőcsomagot.
A szakértők azt mondák, hogy a csütörtöki bejelentéssel a befektetők megkapták, amire már régóta vártak. Ugyanakkor a tőzsdemutatók mégsem kezdtek komolyabb növekedésbe. A piacon máris megjelentek ugyanis a kétkedők, akik szerint bizonytalan, sikerül-e végrehajtani a megszorításokat Görögországban, ahol a gazdaság öt éve recesszióban van, és a legutóbbi adatok szerint a munkanélküliek száma átlépte az 1 milliót. A Harris Private Bank egyik szakértője szerint csütörtökön este a piacot inkább a kivárás jellemezte. A bankszektor volt az egyik leggyengébben szereplő ágazat az S&P 500-as indexében, 0,3 százalékos mínuszban állt.
Erősítette a befektetői bizalmat az a kereskedés kezdete előtt ismertetett adat, hogy a munkanélküli segélyért először folyamodók száma csökkent a múlt héten. Ezt megelőzően pénteken ismertették, hogy a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma januárban az Egyesült Államokban.
A Nasdaq mutatóját erősítette az Apple közel négy százalékos drágulása a Canaccord Genuity brókercégnek arra a véleményére, hogy az Apple erős iPhone 4S eladási adatokat ér el. A brókercég egyidejűleg 665 dollárra növelte az Apple célárát. A cég árfolyama csütörtökön este 495 dollár körüli szinten állt. A PepsiCo árfolyama 3,9 százalékkal esett, mert a társaság a szakértők által vártnál kisebb idei nyereség előrejelzést közölt.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 1,02 dollár emelkedéssel 99,73 dolláron állt. Ugyancsak röviddel 20 óra előtt az euró 1,3288 dollárra erősödött a szerda késő esti 1,3259 dollárról (+0,21 százalék). A dollár 77,03 jenről 77,62 jenre emelkedett (+0,76 százalék). Az áprilisi lejáratú aranyár 7,7 dollár (0,44 százalék) emelkedéssel 1739,0 dolláron állt csütörtökön este 8 óra körül.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.