Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az agrártermékek termelőiár-szintje decemberben 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, az áremelkedés üteme október óta lassul, akkor 13,4, novemberben 11,8 százalékos volt.
A növényi termékekért decemberben 4,7, az élő állatokért és állati termékekért 20,2 százalékkal kaptak többet a termelők, a növényi termékcsoport árnövekedési üteme az év során csökkenő, az állati termékek ára az év második felétől emelkedő tendenciát mutat. A KSH közleménye szerint a tavalyi év egészében a mezőgazdasági termékek termelői ára 19,3 százalékkal emelkedett az előző évi 16,8 százalékos növekedés után. A múlt év átlagában a növényi termékek 21,6, az élő állatok és állati termékek 15,3 százalékkal drágultak.
A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordítási ár-index hányadosa, az agrárolló értéke 2011-ben 105,7 százalék volt - azaz 2010-hez viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak jobban emelkedtek, mint a ráfordítási költségek. Tavaly a termelői árak 19,3 százalékos emelkedésével szemben a ráfordítások 12,9 százalékkal drágultak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 14,7 százalékos növekedéséből, valamint a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 0,8 százalékos csökkenéséből következett.
A gabonafélék ára az egy évvel ezelőtti 57,2 százalék után 2011 decemberében csak, 4,2 százalékkal emelkedett. A búza és a kukorica ára valamelyest csökkent a novemberihez képest, előbbi 49.000, utóbbi 44.900 forintba került tonnánként. Az ipari növények termelői ára a 2010. decemberihez képest 20 százalékkal nőtt, ezen belül az olajnövények ára 9,2 százalékkal emelkedett.
A burgonya termelői ára decemberben - az egy évvel korábbi jelentős, 51,6 százalékos emelkedés után 43,4 százalékkal csökkent, a zöldségeké 13,9 százalékkal esett az előző év azonos időszakához képest az akkori 23,6 százalékos emelkedéssel szemben. A gyümölcsök termelői ára decemberben 23,5 százalékkal emelkedett. Ebben az időszakban az alma és a szőlő értékesítése a meghatározó: előbbi ára 28,5, utóbbié 29,8 százalékkal nőtt, a többi gyümölcs (körte, birs mogyoró) ára átlagosan 6 százalékkal csökkent.
A vágóállatok termelői ára 21,1 százalékkal volt magasabb a 2010 decemberében mértnél, a megfigyelt állatfajok mindegyikénél kétszámjegyű volt a növekedés. A vágósertés felvásárlási ára január óta folyamatosan emelkedett, az év utolsó két hónapjában 20 százalékot meghaladó mértékben. Augusztusban a vágósertés ára kilogrammonként 330, decemberben már 392 forint volt, 24,1 százalékkal magasabb mint egy évvel korában.
Az állati termékek ára 18, ezen belül a tejé 15,2, a tojásé 40,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ez utóbbi jelentős emelkedés összefüggésbe hozható a tyúktartásra vonatkozó szigorúbb szabályozással. A tavalyi év átlagában a gabonafélék ára több mint 30 százalékkal haladta meg a 2010-es árakat, a zöldségféléké viszont 11,8 százalékkal csökkent. A burgonya ára tavaly a jó termés miatt 12,7 százalékkal mérséklődött. A gyümölcsökért 17,1 százalékkal magasabb árat kaptak a termelők.
A vágóállatok termelői ára 15, az állati termékeké 16 százalékkal emelkedett. Az előbbi termékcsoportban - a 2010 második felétől jelentkező megnövekedett külföldi kereslet hatására - a vágómarhánál volt a legnagyobb emelkedés. A vágósertés felvásárlási ára az év eleje óta folyamatosan nőtt, éves átlagban 9,8 százalékos emelkedést mutatott.
A tej felvásárlási ára két éve folyamatosan emelkedik. A 2010-es 13,6 százalékos növekedés után 2011-ben újabb 19,8 százalékos drágulás volt tapasztalható. A tojás ára szeptemberig nem érte el a 2010 azonos időszakit, azonban a decemberi 40,9 százalékos emelkedés következtében éves szinten így is 1,5 százalékkal meghaladta a 2010-es év átlagárat. A folyó termelőfelhasználáson belül az üzemanyagok 17,7 és a fűtőanyagok árának 8,8 százalékos emelkedésének következményeként 12,9 százalékkal nőttek az energiaárak.
A műtrágyaárak az előző évi 10,9 százalékos csökkenés után 23,6 százalékkal nőttek 2011-ben, ezen belül az egyszerű műtrágyáké 24,7, az összetett műtrágyáké 21,8 százalékkal. Az energiaárak október-decemberi emelkedésének hatása a műtrágyaárakban is jelentkezett. A jelentősebb nitrogénműtrágyák árai az utolsó negyedévben átlagosan 10-15 százalékkal voltak magasabbak a július-szeptemberi áraknál.
2011-ben a takarmányok ára is jelentősen, 27,6 százalékkal emelkedett az előző évihez viszonyítva: az egyszerű takarmányoké 38,3, a keveréktakarmányoké 21,7 százalékkal. A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdasági gépberuházások árának 2,7 százalékos csökkenése, valamint az épületberuházások árának 2,1 százalékos emelkedése volt megfigyelhető.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.