Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Ha 2012-ben a költségvetésben számított fél százaléknál kisebb lesz a gazdasági növekedés, akkor a bevételi oldal elmaradása miatt korrigálni kell a kiadásokat - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke csütörtökön a Napi Gazdaság által szervezett Makropálya - haladóknak konferencián.
A Költségvetési Tanács elnöke előadásában hangsúlyozta: döntést kell hozni a költségvetési intézmények számáról, kiterjedtségéről, s a döntés gyakorlati kivitelezéséről annak érdekében, hogy a beterjesztett költségvetés végrehajtható legyen.
Nincs értelme a mínusz, vagy plusz nullás gazdasági növekedés tized százalékairól és az ezzel összefüggő várható munkaerőpiaci perspektívákról, illetve a szükséges további költségvetési elvonásokról számháborút folytatni - mondta Kovács Árpád. Véleménye szerint sokkal fontosabb, hogy az idei stagnálás közeli állapotnak melyek a 2013-ra kiható tartós hatásai, tudva azt, hogy az államháztartás finanszírozási gondjaiból fenntarthatóan felemelkedni, csak növekvő gazdasági teljesítményekkel lehet.
Ebben az összefüggésben beszélt a KT elnöke az adózásról azt hangsúlyozva, hogy nem a vitatott kulcsok száma a legfontosabb. A leglényegesebb kérdés, hogy a közteherviselésnek tartósan fedeznie kell a szerkezeti modernizáció után létrejövő, korábbinál jóval kisebb pénzigényű államháztartás forrásszükségleteit - rögzítette Kovács Árpád.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.