Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az Országgyűlés rapid törvényhozási gyakorlatát megszégyenítő gyorsasággal nevezte ki kedd délelőtt Schmitt Pál köztársasági elnök a Költségvetési Tanács (KT) elnökének Kovács Árpádot, aki 1997 és 2009 között, csaknem három kormányzati cikluson át az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke volt.
Elődje, Járai Zsigmond előző nap mondott le a KT éléről, miután – az MTI-nek adott nyilatkozata alapján – rádöbbent, hogy a Költségvetési Tanács irányítása „a köz- és magánszférában ellátott” más funkcióival összeegyeztethetetlen. Ez eddig is így volt, morálisan és gazdasági értelemben egyaránt.
Morálisan azért, mert Járai, az MNB korábbi elnöke, Orbán Viktor tanácsadójaként, 2009 decemberében az élére állt a Fidesz-közeli közgazdászok akciójának, amely a Bajnai-kormány hiteltelenítésére törekedett. (Ezzel kiérdemelte, hogy a választások után Orbán őrá ossza az eltávolítandó jegybankelnök, Simor András megregulázásának szerepét, amihez kinevezték az MNB felügyelőbizottsága élére.) Gazdaságilag pedig azért, mert Járai messze nem független, holott a KT intézménye ezt megkövetelné.
Bírálói felrótták neki, hogy közfunkcióból eredően előbb értesül a kormány költségvetési terveiről, mint az általa gründolt CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. riválisai. Járai ráadásul a KT elnökeként és a jegybank fb-elnökeként kétszeresen is a „főnöke” volt Simor András MNB-elnöknek, a KT harmadik tagjának. Járai az ÁSZ Kovács Árpádot követő új elnökével, a Fidesz-frakciótól teleportált Domokos Lászlóval a független KT-ban kétharmados többséget alkotott – Simorral szemben.
A számvevőszéktől történt visszavonulása óta Kovács Árpád a Szegedi Tudományegyetemen tanít, ezenkívül elnöke a Magyar Közgazdasági Társaságnak és a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaságnak. Utóbbi alapítói között megtalálható például Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az MNB korábbi elnöke, Töröcskei István, az Államadósság-kezelő Központ Zrt. minap kinevezett vezérigazgatója, Mellár Tamás, aki az első Orbán-kormány idején a KSH elnöke volt és Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Decemberi állásfoglalásában a társaság bírálta a kormányt amiatt, hogy a válságadókkal, az adókedvezményekkel és a végtörlesztéssel a „normativitást háttérbe szorítva avatkozott be a gazdaság működésébe”, és fordulatot sürgetett a gazdaságpolitikában. Erről amúgy Kovács Árpád bármikor értekezhetett Orbán Viktor kormányfővel is, hiszen a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagjaként is összefuthatnak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.