Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Parlamenti bizottság jön létre, hogy kivizsgálja a Volánbusz 2003-as reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit, így több ingatlanértékesítési ügyet is - döntött hétfőn a parlament 316 igen szavazattal, 12 nem ellenében, egy tartózkodás mellett.
Nemmel kilenc, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó független képviselő és három szocialista politikus szavazott. Egy DK-s, Oláh Lajos tartózkodott.
A fideszes Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos és frakciótársa, Lipők Sándor javaslatára a tíztagú testületnek vizsgálnia kell a Volánbusz Zrt. szentendrei, valamint a fővárosi Szabolcs utcai és Andor utcai telephelyének eladását és az esetlegesen felmerülő visszaéléseket. Ugyanígy át kell tekintenie a szentendrei pályaudvar, a gödöllői és az érdi műszaki telep értékesítését és visszabérlését, valamint a fóti járműjavító bázis beruházását.
Feladata lesz az is, hogy tárja fel és hozza nyilvánosságra a tranzakciókban résztvevő, értékbecslést, ingatlanközvetítést végző offshore cégek valós tulajdonosi hátterét. A fideszes előterjesztők szerint tisztázni kell azt a kérdést is, hogy a Volánbusz által 2005 és 2008 között csaknem 5,5 milliárd forint értékben lezajlott értékesítések során érvényesültek-e az állami tulajdonnal való gazdálkodás elvei, etikusak voltak-e az eljárások és a közpénzfelhasználás.
A bizottságnak vizsgálnia kell a 2005-2008 között hivatalban lévő, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszternek, továbbá a Volánbusz, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. vezető tisztségviselőinek az említett ügyekkel kapcsolatos tevékenységét is. A testület a munkájáról jelentést készít majd, és azt a megbízatásának kezdetétől számított 180 napon belül benyújtja az Országgyűlésnek.
A bizottságba a Fidesz négy, az MSZP és a Jobbik kettő-kettő, a KDNP és az LMP pedig egy-egy tagot delegálhat. Az elnököt a Fidesz, az alelnököt pedig az MSZP adja majd.
A kormánypárti előterjesztés indoklásában az olvasható, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok hivatali idejében több, a felelős állami gazdálkodást sértő ügylet történt a Volánbusz vagyonával, és okkal merül fel a jogszabálysértés gyanúja bizonyos tranzakciókkal kapcsolatban. Ezekben szerződő félként olyan gazdasági társaságok vettek részt, amelyek tulajdonosi és érdekeltségi köre máig nem tisztázott a hatóságok és a közvélemény előtt - tették hozzá.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.