Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 310,99 pontos, 1,63 százalékos csökkenéssel, 18 790,08 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest, csak az OTP tudott minimális mértékben erősödni.
A délelőtti vásárlói kedv hamar elillant a tőzsdékről, és profitrealizálási hullám váltotta fel az emelkedést - mondta el Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője, utalva arra, hogy a BÉT pluszban nyitott, és délelőtt még nyereségben voltak a főbb részvények.
A nap vesztese a Mol és a Richter volt. Utóbbi árfolyamát a zárószakaszban nyomták le, és mivel fontos piacmozgató hír nem érkezett, feltehetően intézményi befektetők portfólióátrendezése okozta a gyógyszerrészvény áresését - tette hozzá.
Varga Zoltán szerint alapvetően továbbra is optimista képet festenek a grafikonok, azonban a keddihez hasonló negatív korrekciókra számítani kell. Megjegyezte, hogy a forint piacán nem okozott mozgást az MNB Monetáris Tanácsának döntése, amellyel változatlanul, 7 százalékon maradt a jegybanki alapkamat.
A Mol árfolyama 490 forinttal, 2,54 százalékkal 18 815 forintra esett, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 5 forinttal, 0,13 százalékkal 3 895 forintra emelkedett, forgalma 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,86 százalékkal 575 forintra csökkent, forgalma 749,2 millió forint volt. A Richter 1355 forintot, 3,52 százalékot veszített értékéből, 37 100 forinton zárt, a részvény forgalma 658,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 276,6 millió forintos forgalom mellett 25 forinttal, 0,17 százalékkal 14 800 forintra gyengült. A BUMIX 1 203,47 ponton zárt kedden, ez 10,68 pontos, 0,88 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
A miniszter szerint a 2026-os választásokon azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
Ezzel formálisan kivonta magát egyik cége tulajdonosi köréből, ami egy 13. kerületi luxuslakás fölött is rendelkezik.
A beruházás a Zalazone tesztpálya köré fog összpontosulni.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.
A Házasság első látásra sztárja szeretett volna lenni a Nagy Ő, de ez a szerep Stohlé lett.