Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint "elképesztő károkat" fog okozni Magyarországnak, ha a kormány bevezeti az internet- és sms-adót - mondta Varju László, a DK pártigazgatója szombati sajtótájékoztatóján.
Magyarország az okostelefonok és az ostoba adók országa lesz, ha ezt így folytatják - fogalmazott a politikus. Az Origo pénteken írt arról, hogy információjuk szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a kormánynak, minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg; a tárca szerint az ebből származó bevétel elérheti a 40-50 milliárd forintot.
Varju László hangsúlyozta: a DK tiltakozik "a rendszeresen jogsértő Orbán és Matolcsy" újabb adója ellen, amely szerintük a vállalatok mellett elsősorban a fiatalokat, a 20-30-40 éves generációt sújtja majd, hiszen számukra az internet és az sms a kommunikáció természetes formája.
Közölte: a DK arra biztat mindenkit, hogy sms-ben vagy a Facebookon tiltakozzon az adó ellen, mert az a kommunikáció, az információs lehetőségek és a beszélgetések gátját szabja majd. Az ellenzéki politikus "otrombaságnak" nevezte az új adók tervét, és hangsúlyozta: fel kell tenni a kérdést, hogy vajon hány olyan család lesz, ahol a kommunikációs adó csökkenti majd a gyerekek internet-felhasználási lehetőségét, vagy ahol a nagymama nem tud majd kapcsolatot tartani az unokájával az újabb teher miatt.
"Orbán adói megnyomorítják az országot, Orbán Viktor a haladás és a progresszió ellensége, aki (...) nem csak az ország gazdasági, hanem technikai jövőjét is most már veszélyezteti" - fogalmazott. Közölte: a DK azt javasolja Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy tekintsen el ettől a tervétől, a kormány pedig a társaságokra korábban kivetett és "jogtalanul beszedett" telekommunikációs adót fordítsa az oktatásra, a fiatalokra és a kommunikáció fejlesztésére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.