Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Kínában a fogyasztói árindex várhatóan 3 százalék alatti lesz az idén, kisebb a kormány által várt 4 százaléknál, és alacsonyabb a tavalyinál - jelentette ki az ázsiai ország központi bankjának egyik tanácsadója.
Szung Kuo-csing (Song Guoqing) egy pekingi fórumon azt mondta, hogy az idei kínai infláció 2,8 százalék körül alakul. A szakértő, aki márciustól a jegybank monetáris tanácsának a tagja, azzal számol továbbá, hogy a hazai össztermék (GDP) 8,4 százalékkal nő 2012-ben.
Kínában 3,6 százalék volt a márciusi éves infláció, ami emelkedés a februári 3,2 százalékhoz képes (Január: +4,5 százalék). Az inflációs csúcs tavaly júliusban volt, amikor 37 hónap legmagasabb értékét mérték: 6,5 százalékot. A központi kormány intézkedések sorozatával igyekezett az inflációt leszorítani, ezek hatására 2011-ben 5,4 százalék lett.
Kína gazdasága 8,1 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest, ez a legkisebb ütem 2009 első negyedéve óta. A kormány 7,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol az idei évre a tavalyi 9,2 százalék után.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.