Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Németországban az adóbevétel a szakértői becslésekkel feltérképezhető jövőben minden évben rekordot dönt, és már 2013-ban meghaladja a 600 milliárd eurós határt - jósolja csütörtökön bemutatott jelentésében az úgynevezett adóbecslési munkacsoport.
A szövetségi kormány, a tartományi kormányok és kutatóintézetek szakértőiből álló mintegy 30 fős testület félévente készít becslést arról, hogy miként alakulhatnak az adóbevételek középtávon, a következő öt évben. Ez az adat az egyik kiindulópont a költségvetés tervezésében.
A testület három napig tartó tanácskozás után csütörtökön mutatta be új elemzését, amely szerint a szövetségi állam, a tartományok és az önkormányzatok összesített adóbevétele a rekordnak számító tavalyi 573,4 milliárdról az idén 596,5 milliárdra emelkedhet, jövőre pedig átlépheti a 600 milliárd eurós határt, összesen 618,1 milliárd euró lehet.
A legutóbbi, tavaly novemberi becsléshez képest a vizsgált időszak egészét tekintve a növekmény 29,4 milliárd euró, vagyis a tavaly őszi jelentésben vázolt jóslathoz képest ennyivel több adóbevétel keletkezhet 2016-ig bezárólag.
Az elemzés szerint az adóbevételek mindenekelőtt azért emelkednek évről-évre egyre magasabbra, mert minden korábbinál többen állnak munkaviszonyban. A következő időszakban még tovább javul a foglalkoztatási helyzet, így egyre szélesebb a személyi jövedelemadót fizetők köre, miközben a cégek is egyre több társasági adót fizetnek be.
Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a jelentéssel kapcsolatban kiemelte: az utóbbi időszakban rendre nagyobb volt a munkacsoport által előre jelzett többlet, ami óvatosságra intő fejlemény. Az adatok azt mutatják, hogy a berlini vezetés megfelelően állította össze a hiány- és adósságcsökkentő, illetve gazdaságösztönző intézkedések keverékét, ugyanakkor a változatlanul feszített államháztartási helyzetben adósságcsökkentésre, nem pedig kiadásnövelésre kell fordítani az adóbevételi többletet - húzta alá Schäuble.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.