Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
1,5 milliárd forinttal több osztalékot vár a miniszterelnök azoktól a cégektől, ahol az államnak részesedése van – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból.
Újabb intézkedéseket hozott Orbán Viktor a Széll Kálmán-terv kiterjesztésének érdekében. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint átstrukturálná a minisztériumi zárolásokat, ami azért érdekes, mert az április 25-i határozat szerint a tárcáknak múlt hétig kellett közölniük a nemzetgazdasági miniszterrel, hogy milyen területeket érint a megszorítás.
Ahhoz képest a változás annyi, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak közösen körülbelül 2 milliárd forinttal kevesebbet kell spórolnia.
A miniszterelnök határozata szerint Matolcsy Györgynek úgy kell megalkotnia a jövő évi költségvetést, hogy a dologi kiadások nominálisan ne változzanak, ami azt jelenti, hogy reálértéken számolva csökkennek.
Az önkormányzatokat is arra utasítják, hogy a 2013-as büdzsét úgy tervezzék meg, hogy a dologi kiadások az idei évhez képest a tervezett infláció felével emelkedjenek.
A kormányfő emellett utasította a nemzeti fejlesztési minisztert, június végéig gondoskodjon arról, hogy az állam 1,5 milliárd forinttal több osztalékot kapjon azoktól a cégektől, ahol tulajdonrésze van. Egyetlen kivétel van ez alól, a Mol.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.