A statisztikai hivatal pénteken közreadott adatai szerint havi szinten 0,2 százalékkal, éves bázison 2,4 százalékkal nőttek az árak a márciusi 0,6 és 3,3 százalékos növekedést követően. Elemzők 0,3 és 2,6 százalékos drágulást vártak.Az áremelkedést elsősorban az energia drágulása váltotta ki, áprilisban 4,5 százalékkal került többe az energia, mint egy évvel korábban, a havi emelkedés viszont mindössze 0,1 százalék volt.
Enyhén emelkedtek a német ipari termelői árak
A vártnál kevésbé emelkedtek az ipari termelői árak Németországban áprilisiban havi és éves összevetésben is.
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.