Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MSZP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerint a behajtási díjra adóként tekint a főváros, amellyel a költségvetési forráskivonást próbálja ellensúlyozni a városvezetés.
Az úgynevezett dugódíjnak a forgalmat kellene szabályoznia - mondta Horváth Csaba (MSZP) csütörtökön Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatójára reagálva. Kitért arra is, hogy az Európai Unió a négyes metró támogatási szerződésében nem jelölte meg a díj összegét, így a főváros azt akár egy forintban is megállapíthatná.
A szocialista frakcióvezető szerint lelassult a felkészülés, elmaradtak az előfeltételként megszabott beruházások, így 2013-ban megfelelő szakmai alapon nem lehet bevezetni a rendszert. Véleménye szerint a városvezetés adóként akarja használni a behajtási díjat, hogy pótolja "azt a 200 milliárd forintos forráskivonást, amelyet az Orbán-kormány a négyéves ciklusában végrehajt Budapesten".
Az MSZP-s politikus álláspontja szerint a dugódíj bevezetése ellenére "ugyanaz a rozsdás busz" jár majd, a szolgáltatás színvonala nem változik. Horváth Csaba bírálta a főpolgármestert amiatt, hogy a kedd délelőtti egyeztetésre nem hívta meg a dugódíj "kritikusait" és az ellenzéki vezetőket.
A taxisszabályozásról szólva azt mondta: bizonyos alapelvekkel egyetért, de azzal nem, hogy a főváros "diktátumként" hozza a rendeletet.
Tarlós István csütörtökön - miután több kerületi polgármesterrel is egyeztetett - azt mondta, hogy bizonyosan nem Budapest városhatára lesz a behajtási díj zónahatára; jelenleg két behajtási zónahatárt vizsgálnak: az egyik a Hungária körút lenne, a másik egy ehhez képest szűkebb pesti városmag, a budai oldalon a jelenlegi elképzelések szerint a Margit körút vonala lenne a határ.
A városvezető a taxirendelettel kapcsolatban szégyennek nevezte, hogy bizonyos helyeken alvilági módszerekkel harcolnak a piacért, ezért - mint mondta - ezt a helyzetet meg kell oldani.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.