Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az LMP meg akarja ismerni a Malév felszámolásának részleteit, ezért közérdekű adatigényléssel fordul a csődbe ment magyar légitársaság felszámolójához és kérdéssel a nemzeti fejlesztési miniszterhez.
Az ellenzéki párt két képviselője, Ertsey Katalin és Scheiring Gábor pénteken az MTI-nek küldött közleményükben bejelentették, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-től azt akarják megtudni, mekkora jogos igényt jelentettek be az érintettek a csőd bejelentése óta.
Emlékeztettek arra, hogy az érintetteknek erre június 13-ig volt lehetőségük. A határidő lejárta után az LMP tudni akarja, hogy a határidőig a Malév volt munkavállalói mekkora összegű követelést jelentettek be, és azt is, hogy a felszámoló mekkora igényt vett nyilvántartásba. Az LMP jelezte, kérdés az is, hogy a megvett, de fel nem használt repülőjegyek mekkora összeget jelentenek, és a felszámoló a korábbi hírekhez képest mennyit vett ebből nyilvántartásba.
Az LMP-s képviselők szerint a kormány nem foglalkozott eddig a légitársaságnak beszállító hazai kis- és közepes vállalkozásokkal, amelyek szintén követeléseket jelentettek be. Közölték, azt is szeretnék tudni, változott-e a kártalanításra szánt összeg, és mekkora fedezet áll most a felszámoló rendelkezésére.
Az ellenzéki párt kérdéssel fordult a nemzeti fejlesztési miniszterhez is, Németh Lászlónétól arra várnak választ, miért éppen a Tisza Vízerőmű vette meg a Malév két leánycégét. Kíváncsiak arra is, a miniszter szerint helytálló-e az a megállapítás, hogy a Malév felszámolásával megszűnt az EU Bizottság január 9-én hozott döntésének végrehajtási kötelezettsége, amely a cégnek juttatott csaknem százmilliárd forint tiltott állami támogatás a magyar államnak való visszafizetésére vonatkozik.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.