Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az elemzők szerint a testület nem változtat a jegybanki alapkamat 7,00 százalékos szintjén. A jegybank közli legfrissebb GDP és infláció előrejelzését is.
Budapesti és londoni elemzők úgy vélik, hogy a tavaly decemberben kialakult 7 százalékos alapkamaton most sem változtat a monetáris tanács. Ugyanakkor a Reuters múlt csütörtökön megjelent összesítésében az inflációs kockázatokra hívták fel a figyelmet az elemzők, prognózisuk szerint jövőre az átlagos infláció 3,7 százalék lesz, és a 2013 decemberi 3,6 százalék is felette lehet a 3 százalékos inflációs célnak.
Amíg a kamatdöntés kevés izgalmat ígér, addig az új inflációs jelentésben minden bizonnyal változtatja a márciusban publikált makrogazdasági mutatókat az MNB. A márciusi inflációs jelentésben a jegybank azt prognosztizálta, hogy 2012-ben a GDP 0,1 százalékkal nő, az átlagos infláció 5,6 százalék lesz. Jövőre 1,5 százalékos gazdasági növekedést és 3,0 százalékos inflációt jelzett az MNB.
A változtatásra már utalt néhány napja Simor András elnök, aki arról beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Bank júniusi előrejelzésében nagy valószínűséggel rontani fogja mind a 2012-es, mind pedig a 2013-as növekedési prognózist, a legfrissebb adatok alapján ugyanis az idén recessziót, jövőre pedig nagyon-nagyon visszafogott növekedést lehet prognosztizálni Magyarországon.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.