Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Matolcsyék csütörtök délután jelentették be, hogy bevezeteik a kisvállalati adót, bizonyos foglalkozások esetében pedig tételes adó lesz. A fedezet a Magyar Nemzeti Bank és az államkincstár, de elképzelhető, hogy az állam megadóztatása lesz, de a Magyar Bankszövetség nem tudott ezekről a tervekről.
300 milliárd forintos munkahely-teremtési csomagról állapodott meg Matolcsy György és a kormánypártok frakcióvezetői csütörtökön.
A kormány eredetileg 280 milliárd forintos bevételre számított a tranzakciós illetékből. Matolcsy viszont most azt mondta, az új tranzakciós illetékkel már csak 140 milliárd forintos bevételt terveznek a magyar bankrendszerből, ugyanis bekerült egy hatezer forintos adóplafon tranzakciónként. Mint Matolcsy mondta, az új javaslat a bankszövetséggel történt egyeztetés alapján született.
Hozzátette Matolcsy, hogy a Magyar Nemzeti Banknál végrehajtott pénzügyi tranzakciók megadóztatásából 40 milliárd forintos pótlásra számít.
A Magyar Bankszövetség közleménye szerint a tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslat több pontjáról egyeztettek a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Pénzügyi Szervezetek állami Felügyeletével, de a Magyar Nemzeti Bankot érintő rendelkezések egyáltalán nem képezték egyeztetés tárgyát. Ígéretük szerint részletes hatásvizsgálatok után állást foglalnak az üggyel kapcsolatban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.